„És hamarosan a sötétség”

Egy több évtizedekkel ezelőtti félelmetes krimi címét kölcsönzöm a mai helyzet jellemzésére, mert ez most a legújabb riogatás, amivel az emberiséget kordában akarják tartani. Hiszen volt már részünk előre eltervezett népirtásban, klíma katasztrófában, napjainkban javában zajlik az állatok legyilkolása, termőföldünk kietlenné tétele. S miért: mert az évezredes hazugságáradat sem tudta boldoggá tenni ezt a sátánszülötte úgynevezett elitet, akik azt gondolták, a több pénz, a még több vagyon, a hatalom feneketlen vágyaikat ki tudja elégíteni. De csak egyre jobban kiüresedtek lelkeik, s ma már nem lelik örömüket másban, csupán a másoknak okozott kín és szenvedés kéjes vigyorában. Nézzenek körül a nagyvilágban. Nincs olyan mikrorészecskéje világunknak, amelyet még nem mocskoltak be, nem hazudták le még a csillagot is az égről, mert a tiszta lelkű embertársainkat éppen aljasságukkal hajtották uralmuk alá. Elég csak közvetlen szomszédainkra vetni egy pillantást: „az utolsó vérig” hajtják egymásnak az egyre fiatalabb kiválasztottakat, kényszerítetteket, hogy okozzanak még nagyobb szenvedést a másiknak. Amott a hatalombitorlók foggal-körömmel ragaszkodnának korábban is csalással, megfélemlítéssel elorozott pozíciójukhoz, mert tudják, ha mások ülnek a helyükbe, akkor lelepleződhetnek. Bár nagy baj akkor sincs, hiszen ezt a világot már a szenny és a mocsok tartja össze. Az újfajta népség legfeljebb a pénzes csapot tekeri szűkebbre az elődökénél, de a tolvajoknak, gazembereknek, gyilkosoknak egyéb bajuk nem eshet, hiszen nem tudni, hogy kiknek és hová rejtettek el leleplező aktákat, s nem jó az, ha a pórnép még többet tud róluk. Így is elég az, ami van, de szerencsére még ezekkel a szavazósdi cirkuszokkal kordában tarthatják őket, még él bennük a remény, még hisznek abban, hogy a közéletet képesek lesznek megtisztítani akkor, ha összefognak. De hiszen tudjuk, hogy a mindenkori hatalomnak pontosan az a célja, hogy még jobban feldarabolja, egymás ellen ugrassza a népet, mert akkor nyugodtan bármit megtehet bárkivel, mivel a másik oldal – amely ma már egyre több oldalra hasad, de a felső irányításuk egy – ugrásra kész, hogy ő kerüljön feljebb a tyúklétrán. A kérdés a költővel szólva még dodonaibb: „Mikor fogunk már összefogni? … Meddig lesz még úr a betyárság?”, hiszen Adyról is tudjuk, hazaszeretetét, éles elméjét lefogták, meggyalázták a cionista körök, nehogy még példaképe, eszmei vezetője legyen ennek a Magyar Ugarnak. Hol borral, máskor szép nőkkel vagy éppen zsebben csörgedező júdáspénzekkel, de kiszolgáltatottá, erkölcsileg hiteltelenné tették, akár csak sok-sok fényes jövő, nemzetünk megváltói küldetése elé néző hazánkfiaival. S végül hitében is rabigába hajtották a Magyart. Tűzzel-vassal, árulással, Róma által gúzsba kötve, szabadkőműves globalista bankárkasztok és mindenféle hétpróbás gazemberek hullajtatták a magyar vért. Boszorkányüldözéssel, máglyahalállal sújtották azokat, akik nyitogatni próbálták a szemeket, felségárulással, száműzetéssel pusztították Árpád véreit, hogy mára már egy injekciós tűtől is berezelő, félelemben otthon kushadó masszává gyengítsenek sokakat. Aki igazat szól, azt bemocskolják, aki kardot rántana, elárulják, s bizony a Magyarok Istenének hű szolgáiból is pétereket csináltak, akik kakasszóra akár harmincháromszor is megtagadták hitüket. Róma – ez a gyilkos város bizonyult a legerősebb globalista fellegvárnak, amely sziszegő kígyóként furakodott be mindenhová, s lassan elérte, hogy Isten szent nevével visszaélve a világ legnagyobb urai legyenek. Nézzék már józanul a pápaságot. Hányféle árulás, gyilkosság, erkölcsi romlás kísérte folyamatosan tettüket, s mára már elérték, hogy a világ félelmetesnek hitt urai is ott hajbókoljanak előttük, miközben gonosz módon behálózzák a gyengéket, s legsötétebb tetteikkel, mint kiváltságosokat, magukhoz édesgetnek, megzsarolnak sokakat, hogy utána már ne legyen megállás, a tenyerükből etetik őket. Gyilkos háborúk Isten szent nevével „megáldva”, rabszolgamunka, a nők és kiváltképp az édesanyák méhének meggyalázása, pedofília, csecsemők vérének kiszipolyozása, förtelmesebbnél förtelmesebb cselekedetek, amit normális emberi elme még csak elgondolni sem tud. S közben senki sem akarja észrevenni, hogy Földünk agonizál. Éppen azért, mert hagyták, hagytuk, hogy mindez bekövetkezzék. S nem tudni, mennyi időnk maradt, maradt-e még időnk a jobbító szándékra, csak azt láthatjuk, hogy a mi Istenünk soha egy percig sem hagyott el bennünket, csupán mi távolodtunk el egyre jobban Tőle. Hiába az évszázados induló: „Nem kell nekünk idegen égbolt,/ Egy porszeme sem a világnak,” – sokan nem értik az üzenetet. Nem kell nekünk idegen hit, van nekünk magyar hitünk, Magyarok Istene, Magyarok Nagyasszonya, akik arra várnak, hogy Hozzájuk visszatérjünk, mert amíg ők mutatták számunkra az utat, addig a magyarság rendíthetetlen volt. Most arra várnak, hogy múltunk megszépüljön, mert csak ezáltal lesz jövőnk. Magyar jövőnk!

Rozgics Mária