Románia lenullázása

Nagy átalakulások ideje jön, hallom minden irányból, nagy változás lesz, de hogy milyen jellegű, azt nem igen hallom, mert az egyrészt leleplező lenne, másrészt kiderítené, hogy egy a kutya a farkával, az Idő korszakosításában. Az európai s a magyar társadalomban lesújtó a forrongás, a románt nem említem, mert említésre sem méltó a tisztán nem látás látása. Hogy mit kéne tenni, a szabadkőműveses, lassan domináció megfékezésére, hogy ne említsem a kiiktató tényezőt. Az egyszerűségnél kezdeném: ha magyarnak szült anyád, az legyél tetteidben, lelki kulturáltságodban, műveltségedben és ebbéli hitedben. Emlegetik szinte naponta a zsidóság hatalmi megbújását, s egyre nagyobb megmutatkozását, ami hatalmi teret is von maga után, s ez így van, de ha te magyarként műveltségedben nem vagy több nála, mi módon akarsz fölébe kerülni? Többször beszélgettem a kétezres évek elején Schweitzer Budapest főrabbijával, aki kereste a velem való beszélgetés lehetőségét és mindig kisebbségérzete volt, mert bennem nem volt hamisságtudat, tiszta lelki, szellemi arccal ültem vele szemben. Elmondtam egyszer neki, hogy szerintem a zsidóság elkövetett önmagával szemben egy végzetes hibát: ősei által kikiáltatta önmagát kiválasztott népnek, s a történelme során soha nem tudott ehhez illő életmód-mércét állítani más népek elé, s ez a tény vezetett oda, hogy nemzetté sem tudott válni, csak megbújóként, más népek közegeiben moralitást, etikát vakvágányra juttató lett jelenlétisége, amely sehová sem vitte a szekerét. A főrabbi mélyen megrendülve hallgatta, s csak ennyit mondott: Sajnos így van.

De megköszönte, hogy őszintén mondtam, s még azt is hozzátette: Mindig érzem beszédeiből, hogy maga nem gyűlöl minket, zsidókat.

Mért gyűlölném? – feleltem. – Hiszen segíteni kell a hanyatlót, a gyengét, az arctalanságba ragadt embert. Aki gyűlöl, az mindig gyengébb, ravasz és csámpás.

S most itt van Románia esete: politikuma tele szabadkőműves siserével, a román nép a szabadsága tévhite mentén 7 milliónyin elhúzta a csíkot szerte a világban, s ebben a gyengejelleműségben „élvonalbeli” gyengejellemű a mi szabadkőműveses szellemiségű ReMeDeSznyikov gáskánk és a politikai történése tükrében ismétli magát a múlt: A román társadalom politikuma nem képes egészséges román nemzettudati vezetésre: először a fanariótákat, a törököket, majd a Hohenzollerneket kellett importálni vezetőknek, hogy történjen valami ebben a hitelét vesztett látszat-államban, amely Románia. S most megtörtént „az új import”, amelyet rég kifundáltak szabadkőműves csiszrikek: a nagy kínnal-bajjal kiizzadt diktatórikus elnökválasztások csalásai mentén az új (nem győző) nyert elnökbeiktatáson kilógott a holnap lólába: a beiktatási ünnepségen elsőnek az izraeli zsidó himnuszt, másodiknak az EU himnuszt, s csak harmadiknak nyávogták el szemszúrásból a román himnuszt, s fölöttük előbb Izrael zászlaja, mellette az EU zászlaja, s csak hátrébb a román zászló van. Világos a kép: Románia nem a románoké, csak még hitetik velünk. De mekkora morális vereség ez mindkét irányba. Sajnos sem a zsidóság, sem a még itt élő románság, sem az EU üresfejű lelketlenjei nem fogják fel, hogy ez a nótájuk utolsó akkordjainak végét is jelenti. Talán nem is érzékelik, mekkora szakadékba estek, s ami a magyarságot illeti, itt-ott „Most a gyáva szemérmetlenség, kurjongatós rossz éjjelén, böcsületére jól vigyázzon minden nemes szegénylegény”!

Most kötelesek vagyunk a jövő utódainknak érdekében használni még megmaradt eszünket, mert most nyíltan komoly helyzet állt elő. Most állunk vagy bukunk kihívása jött, de tudnunk kell, hogy vannak keleti nagyhatalmak mellettünk, Oroszország, India, Kína, csak ne legyünk rövidlátóak, kicsinyesek, mint eddig mindig, mert Oroszország esetében nem a fejükre importált bolsik állnak most a vezető pulpituson, most ők, s ha ügyesek leszünk; MI lehetünk az európaiság megmentői.

László György