Magyar feltámadás Politikai prostituáltak panamája

Lehet, hogy sokan megköveznek, de engem felháborít az a sok képmutató levélíró, „kommentelő”, aki a három részre szakadt ország egyik üdvöskéjének új felfedezettjéről szól. Igen, arról a nőről, aki pornószínésznőként is kereste a kenyerét, s most úgy döntött, hogy a politikába is bekapcsolódik. Kapott is érte hideget-meleget a pártvezér, s már-már az őt pártolókat is összemossák a hölgyeménnyel. Erkölcsi prédikációt tartva, elfedve azt a jézusi intelmet: „Az vessen rá először követ, aki még nem vétkezett”… Nem vagyok fogadatlan prókátora sem a pártnak, sem a hölgynek, de a jelenlegi hatalom bitorlóit is elítélem azért, amilyen helyzetet teremtettek napjainkra. Kezdve a legsúlyosabbal, a tömeggyilkos gázai hóhér fenéknyalásával, és a szintén tömeggyilkos halálgyáros, bizonyos etióp bűnöző előtti meghajlással, akinek közreműködésével bizonyítottan több mint 30 millió embertársunkat küldtek – eddig – halálba a védőoltásnak nevezett génmanipulációs mérgükkel.

Nos, csak figyelmébe ajánlanám a sipítozóknak, hogy nem is olyan régen Olaszországnak is volt egy pornókirálynője, aki egészen a parlamenti képviselőségig jutott, s csak azért nem lett ismét „honanya”, mert elege volt abból az öt esztendőből, amit ott eltöltött. Az olasz örömlányok elmondása szerint Cicciolina politikai szerepvállalásának köszönhetően sokat javult a kiszolgáltatottsági helyzetük, kezdve az egészségügyi ellátásukkal és a társadalmi megítélésükkel, valamint a perifériára kiszorultak védelmével. Cicciolinát is könnyű volt elítélni, megvetni, de a feltűnően szép fiatal lány anno’ nem így tervezte az életét. Az akkori titkosszolgálat emberei közölték vele, hogy „örömlányként” az általuk meghatározott külföldi személyekkel kell szexuális kapcsolatot létesítenie és megadták, hogy mikor milyen információkat próbáljon kiszedni belőle. Az útlevelét elvették – a hetvenes években ez nem volt vicc -, s csak úgy mellékesen megjegyezték, hogy ha nem vállalja el, akkor börtönbe kerül, üzletszerű kéjelgésért, amire könnyű ezernyi „bizonyítékot” beszerezni, s a rácsok mögött pedig, ha akarja, ha nem, „dolgoznia” kell.

Ma is ezernyi rémtörténet hallható, az intézetből kicsalogatott kislányok körében, vagy a kiszolgáltatott helyzetben lévő „gyivisek” között, akik mélyszegénységükben így próbálnak megkapaszkodni valahol, s mire észbe kapnak, bizony már a pornóipar be is szippantja őket. Sokan gyilkosság áldozatai lesznek, mások igen fiatalon már kiégve, kábítószer és alkohol rabjaiként tengetik életüket. Nem részletezem, csak felidéztem, hogy Staller Ilona képviselőségének köszönhetően fogadott hazájának, Olaszországnak igen is megbecsült tagja lett, senki sem szólta meg életviteléért. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy még a magyar Parlamentben is járt, igaz nem hivatalosan, de elmondása szerint az egészségügy és oktatás terén igen sok teendője volna az új parlamentnek is, ahol a sok ezer – pontos adat nem ismert – örömlány helyzetéről sem volna szabad megfeledkezni. Az az álszemérem viszont, ami napjainkban is ismert, különösen a politikusok és közéleti emberek körében, gyomorforgató. Hiszen folyamatosan buknak le hol örömlányokkal, hol ismert celebekkel való kapcsolataik során. Pénzért vett barátnők, feleségek(?) tucatjait lehetne sorolni. Az úgynevezett – de régen sem volt másként – mai művészvilágban is közismert, hogy úgy cserélgetik partnereiket, mint más a fehérneműjét, keveseknek az is megadatik, hogy külön lakást béreljenek a kiválasztottnak, de a kíváncsi szemek elől így sem tudnak teljesen elbújni. Miért bűn tehát, ha a pornószínésznő nyíltan felvállalja „mesterségét”, nem hazudik, nem bújik el a pénzvilág szerencsésebb figurái mögé, senkit sem csap be. Szolgáltatást végez, amiért megkapja a kialkudott bérét. Miért, a politikusok tisztességesebbek? Ígérnek fűt, fát, aztán amikor lehetőségük adódna ezt be is váltani, elfelejtik adott szavukat. Ők nem a testüket, a lelküket dobták áruba, amolyan politikai prostituáltak! Kevesen maradnak tiszták ezen a pályán, de számukra a lehetőség is igen szűk utcát engedélyez. S lám-lám, milyen „szemérmes” a tisztelt választópolgár. Tudja, hogy becsapják, tudja, hogy elszedik a pénzét, hogy átverik ismét, aztán mégis csak rájuk szavaz, a Harmadik Út szóba sem jöhet, mert az nem olyan érdekes, mint emezek. Ahogy a régi kis bugyuta vicc is igazolja: Panaszkodik egy lány a barátnőjének: – Képzeld, megerőszakoltak! – Mire amaz ijedten: – Hol történt? – A szállodában. – És mikor? – Tegnap, tegnapelőtt és még ma is megyek! Hát ilyen a többség. „Megerőszakolják tegnap, tegnapelőtt, de még ma is megy, mert valami belső skizofrénia hajtja. A tisztesség, a becsület unalmas és nem is jövedelmez jól. Ezért tartunk itt és ezért tart itt a világunk is. Tudják, hogy csal, lop, hazudik, tudják, hogy milliárdokat nem lehet összeharácsolni még akkor sem, ha valaki a miniszterelnök barátja vagy maga a miniszterelnök, csak tisztességtelen módszerekkel, ennek ellenére hajbókolnak mindegyiknek, hogy legalább ők maradjanak a húsos fazék körül! Mit gondolnak, a jelenlegi hatalom holdudvarában nincsenek kitartottak? Nincsenek megfizetett örömlányok? S ami a legocsmányabb, sok-sok fiatalkorú, s sajnos, ma már a fiúk körében is egyre nagyobb a meggyalázottak száma, akik így akarnak kitörni a kiszolgáltatott helyzetükből. Pedig akit „a mozdony füstje megcsapott”, az már egész életében kormos marad, bárhogy is igyekszik lemosni magáról. Szájerek, Kaleták, Borkaik, Bese „atyák” és egyebek. A lányokat csak azért nem sorolom, mert őket még a milliárdos szeretőik védik, s bár mindenki tudja, hogy miféle „mestersége” van, de erről tilos szólni. A XIX. században piroslámpás házak működtek, jól fizetett kokottok végezték szolgálataikat, Madame Pompadour és társai a mai napig közismert személyiségek. Ha senkit nem csapnak be, ha orvosilag ellenőrzötten végzik a „munkájukat”, még mindig tisztességesebb, mint útszéli bokrokban, panziókban, a kocsi hátsó ülésén „letudni”, ezerféle fertőzést és lelki kiégést megélve ezáltal. S azért arról se feledkezzenek meg, hogy egy örömlány ténykedéséhez a férfinépség is kell, aki kitartja, eltartja, megfizeti szolgáltatását, különben nem volna rájuk szükség.

A nyolcvanas években még erősen működött a Rákóczi téri örömlány forgalom, ahol az „üzlet” felszámolására törekvő erkölcsrendőrség titokban kamerákat szereltetett fel a környéken, hogy így tudja majd elrettenteni a férfinépséget, s akkor a leányzók is hoppon maradnak. A rend éber őrei lepődtek meg legjobban, hogy a jobbára csak „kuruc” térnek mondott területre a késő délutáni szürkületben egyre másra érkeztek az ismert közéleti személyek, politikusok, művészek, még rendőrtábornok is akadt közöttük, s mit volt mit tenni, kénytelenek voltak leszereltetni a kamerákat, hiszen a saját feletteseiket vagy minisztereket, ismertebb egyéneket mégsem rendelhettek be emiatt. Hiszen akkor is és napjainkban is épp olyan megalkuvó ez az igazságszolgáltatás, amely valóban a gazokat, s nem az igazakat védi.

Összegezve: a Pornószínésznő legalább nyílt lapokkal játszik, de vajon a sok uborkafára felkapaszkodott vagy oda igyekvő egyedről is elmondható ugyanez? S fordítsunk egy kicsit a témán, bár idetartozik az alábbi is, hiszen, ahogy említettem, a politikai prostituáltak szerepe sajnos ma is meghatározó. A Magyar Honvédségnél kirobbant „zsírleszívásos” botrány már azért is gusztustalan és nevetséges, mert azokat a számlákat, amelyeket a volt Honvéd Vezérkari főnök, Magyar Honvédség parancsnoka terhére felróttak, mégis csak valakiknek a minisztériumban engedélyezni kellett, jóváhagyták, s arról nincs hír, hogy bárki is kifogásolta volna, ha ténylegesen közpénzből fizette a szépészeti beavatkozást. Az is felettébb fura, hogy az általa rövid ideig lakott villát ki és milyen célból vásárolta meg, ki járult hozzá a több mint 200 milliós felújításhoz, átalakításhoz, bútorok, fürdőnadrágok és egyebek vásárlásához, mert legalább is a honvédségnél minden egyes számla kifizetésének szigorú menete van, s ha úgy tetszik, bizonyos öszszeg felett személyesen a miniszternek kell jóváhagynia. Itt az egész grémium hallgat, mossák kezeiket, s csak a menesztett parancsnokra mutogatnak, pedig ő semmi mást sem tett, csupán elfogadta azt, ami úgymond neki jár. Ha fürdőgatya, hát legyen kincstári! Ez a tény is rámutat arra a „cinegei” időkre, amikor az „elvtársak” helikopterről vadászták le a kapitális vadakat, nemzeti védelem alatt álló őzbakokat, szarvasokat. A helyzet annyiban változott, hogy most „csupán” fürdőgatyára vadászott, ha vadászott a parancsnok. S mi van, ha szolgálati parancs írja elő számára, hogy mikor mit viselhet? S csak kíváncsiságból kérdem: Miért két év után derült fény minderre? Azt már firtatta bárki is, hogy amikor a „főni” hatalmas küldöttséggel ideoda repked, a slepp ellátását vajon miből finanszírozzák? Mert azért itt is kellene egy szigorú költségvetés, amelyet illene betartani. De tudjuk, hogy hadiállapotban főben járó bűn az, ha valaki a közpénzeknél kutakodik. S csak hab a tortán, hogy éppen Budai Gyulát bízták meg a volt parancsnok viselt dolgainak feltárására. Azt a személyt, aki a Katonai Ügyészségen kezdte pályafutását, majd ügyvédi irodát nyitva a földtulajdon csereügyleteinek jogi szakértőjeként több száz – ezer? – színlelt szerződés megkötésénél asszisztált, amiért magánokirat hamisításért perbe is fogták, a Pest Megyei Főügyészségen azonban annyi ideig „vizsgálták” ezeket a nagy értékű színlelt szerződéseket, hogy a Budai elleni vádakat elévülés okán ejtették. Erre szokta nyilatkozni azt, hogy a bíróság nem állapított meg színlelt szerződést. Elfelejtve azt az „apró” tényt, hogy idő múlásával, s nem makulátlan szerepére hivatkozva ejtették az ügyét. Később miniszteri megbízottként az állami földek jogellenes elherdálását vizsgálva a sok ezer panaszos bejelentésből mindössze 7 ügyben történt meg a vádemelés. Vajon a többség mi alapján kapott egérutat? Ez a röpke kiemelés csak arra jó, hogy bemutassuk, mindig a bagoly mondja a verébnek, hogy nagyfejű, s a politikus, ha a koncot védi, bármire képes. Az egész színjáték azért gyomorforgató, mert itt szó sincs arról, hogy az immár hosszú hónapok óta rendeleti kormányzásban a rosszemlékű elnöki tanácsi rendszert lopták vissza a közéletbe. Hogy úgy herdálják a milliárdjainkat, ami már valóban gyomorforgató, s ha a parlamentben időnként felteszik a kérdést, hogy mindez hogyan történhetett meg, a válasz mindig az, hogy a kérdésfeltevő rosszindulatú. Legalább őszintén (?) mondanák meg azt, hogy amíg uralmon vannak, nekik szabad lopni, csalni, hazudni, a többiek pedig kötelesek eltűrni, ha már rájuk szavaztak.

Ha valaki netán a hatvanpusztai birodalomra mer rákérdezni, már el is indult az ismert lemez: a főninek nincs vagyona és soha nem is volt. Ja, hogy a hatvanpuszta?! Az csak úgy lett, az édesapja 120 ezer forintos nyugdíjából spórolta össze, s őket a kormány tagjaival együtt csak időnként látja vendégül, merthogy minden az apja tulajdonában van. De a mocskos anyagiakon túllépve, költői a kérdés, mégis igen fontos: Hogy tud bárki is közülük a terített asztalnál „zabálni”, miközben tudjuk, hogy Palesztinában a héten legalább tízezer kicsi gyermek fog éhen és szomjan halni?! Tudjuk, hogy a gázai hóhér népirtásáért senki sem szólal fel, mert minden ország bizonyos személyei a zsebében vannak! Tudjuk, hogy az álszent egyház sem kongatja meg a vészharangot, mert évezredek óta összefonódva hajtották végre sötét terveiket: uralni a világot, lelkileg, anyagilag! Itt már kevés a petíciózgatás, kevés a tüntetés, a sopánkodás. Itt mindannyian felelősek vagyunk a szemünk láttára elpusztított palesztin ártatlanokért, nőkért, kicsi gyermekekért, idősekért, betegekért. Ez a „háború” már nem más, mint előre eltervezett népirtás, s a világ elfogadta ezt. Világunk tehát megérett a kipusztulásra, ha rövid időn belül nem tesznek semmit. S végül azért essék néhány szó a cikk elején megemlített harmadik útról is. Mindig voltak úgynevezett radikálisan gondolkodók, akik ha egyebet nem is tehettek, legalább szembesítették az emberiséget az elvetemültek rémtetteivel. Ma nagyon kevesen vannak, akik harmadik utasként kiállnak az igazságért, s őket igen sokan csak háttérből, „jaj, senki ne tudja meg” módon segítik, ha segítik, s csak titkon drukkolnak nekik, hogy érjenek is el valamit. Tudják, ha majd drónok repkednek a fejünk fölött is, ha majd ismét ránk szabadítják a kényszeroltó kommandót, ha változatlanul folytatódik a kilakoltatás és ahogy Utassy József ötven éve is figyelmeztetett már, hogy a nyugdíj csak sóra és koporsóra lesz elegendő, akkor már késő lesz a siránkozás! Mára már bizony a sóbányáinkat lepusztítják, s lassan koporsó sem jut a halottaknak, örüljenek, ha egész egyszerűen csak elföldelve nyugodhatnak az anyaföldben.

Rozgics Mária