Magyar feltámadás
Csak magunkra számíthatunk

Különösen így, október végén, november elején kap nagyobb
figyelmet az elvándoroltak, a messzi távolba szakadtak
felemlegetése. Hiszen legújabb kori történelmünkben is sok-sok
tíz- és százezrek keltek útra a jobb élet reményében, akikből távol
az anyaföldtől lettek első generációs bevándorlók, hogy
gyermekeik, unokáik már végleg kiszakadjanak az ősi földből,
elvágják a gyökereket, amelyek még valaha magyarként
kapaszkodtak a humuszba. 1956 tragikus őszi hónapjaiban sokan
gondolták azt, hogy a történelem nem fogja megismételni
önmagát, s a szülőföld kényszerű elhagyása legalább az utókor
számára intő példa lesz: ne engedjék, hogy fiaik idegen népek
kapcáiként tengessék életüket, ne engedjék, hogy szép, okos fiaik,
lányaik más népeket boldogítsanak, gazdagítsanak. Apáink,
nagyapáink hittek abban, hogy véráldozatuk elhozza a várva várt
szebb jelent, amelyért annyi szenvedést vállaltak, s amiért, ha
kellett, életüket is adták. A mögöttünk hagyott keserves
negyedszázad azonban bebizonyította, hogy hiú ábránd, csalfa
hitszegés volt csupán a nagy „Nyugat” piedesztálra állítása, a
mesés szabad világ nagyobb rabtartó, mint kistestvére, mert
nemcsak a testet, a lelket is megölik, s kiüresedett biomasszaként
kezelik csupán a jobb sorsra érdemes emberiséget.
Napjaink migránskérdése mögött, hogy mi húzódik, kevesen érzik
át, hiszen a többség csak azt látja: elveszik az életterét, veszélyben
az otthona, munkája, megélhetése. Nem veszik észre, hogy azok is
áldozatok, szerencsétlen páriák, akiket hazugsággal, de akár
pénzzel támogatva is rávettek otthonaik elhagyására,
kiszolgáltatva ezáltal önmagukat a globalizmus kénye-kedvének.
Mert igaz, hogy amikor ezrével tör rá egy-egy területre sok
kiéhezett, elcsüggedt, létét már bármi áron is menteni próbáló
tömeg, ez félelmet kelt mindenkiben, aki tanúja ennek az
áradatnak. S az ellenük való védekezés is jogos! De számolta-e

valaki azt, hogy az otthonaikból elűzöttek vagy hazug
ígérgetésekkel kitereltek közül hányan vesztették életüket
útközben? Hány vízbe fúlt, agyonvert, betegségtől elgyötört
ember lehetett közöttük, aki már soha nem érkezett meg az
ideiglenes célhoz? Hiszen hát ők is emberek voltak, ezeket is anya
szülte egykor, csak a globalista szellemiség csinált belőlük gyilkos
ölőgépezetet vagy otthonától megfosztott nincstelent. Bizony az
emberiség többsége emberhez méltó életre vágyva remélte a jövőt,
a jelent. Talán még Európa létezéséről is alig hallott valamit, nem
akart mást csupán a maguk szokásai szerint élni, boldogulni, de
létükbe beleszólt a nagypolitika. S ismét és ismét egymás ellen
kijátszva gyilkoltatják embert az embertársával, ahogy hajdanában
a gladiátorok tették az arénában. Csakhogy most az arénát
kiszélesítették. Napjainkban az öreg kontinens, a vén Európa lett
az egyik ilyen küzdőtér, ahol halomra ölheti egymást, aki erősebb,
gyorsabb, éberebb. S nem csupán fegyverrel, mert a ma urai
sunyin, hátulról, mások által döfetik le még áldozataikat is, mert
még ahhoz is gyávák, aljasak, hogy bárkivel szemtől-szemben
kiálljanak. Kreálnak maguknak „láthatatlan” hatalmat,
„szabadkőműves páholyt”, mindenféle titokzatos történetet
„kiszivárogtatva”, hogy ezáltal is rettegésben, félelemben vagy
legalábbis visszafogottabban kordában tudják tartani a többséget.
Korunk legnagyobb fegyvere a pénz, amellyel földrészeket
fosztottak ki, emberek milliót gyilkolták le, s hajtották rabigába,
mert az úgynevezett monetáris politika, a pénzteremtő pénz, amely
arany- és munkafedezet nélkül ma már hitelpénzből hitelpénzt
teremtő ócskaság, úgy megmételyezte az emberiséget, hogy
képtelen e mókuskerékből kiszállni. Hajszolja a semmit, a másét,
mert aki tisztességes gondolatokkal szeretne boldogulni, az
képtelen bármilyen formában is versenyre kelni a globalizmus
janicsárjaival, akik virtuális pénzeikkel már azt is elhitették a sok
agymosottal, hogy van még érték a kezükben. A számítógépen
nyomkodott nullákkal csak a nullákat gyártják, s mégis az
emberiség nagy többsége, hétmilliárdnyian félik hatalmukat.
Hiszen ha valaki sokszor mondja a fehérre, hogy fekete, a tisztán

látó is elkezd kételkedni önmagában, s lassan úgy ítéli meg, hogy
bizonyára az ő szeme világával van baj, s eljön az idő, amikor a
fehérre maga is feketét kiált. Hát így vagyunk mi most a
mammon-salakkal, amelyről elhitette ez a néhány ezernyi
semmirekellő gazember, hogy ők birtokolják, – bitorolják a
hatalmat, övéké a világ. Ha végre tudatára ébredne az emberiség, s
egyre többen volnának, akik nem használják a mocskos bankóikat,
ha kikerülik a pénzforgalmat, ha valóban kiveszik bankjaikból a
virtuális bankjegyeiket és értelmes dolgokba fektetik be, a magyar
ipar fellendítésére, a magyar föld jobbá tételére, közösen,
összefogva, addig, ameddig még lehet, megtapasztalhatják, hogy
milyen gyorsan omlik össze ez a trágyadomb, amely már az
általuk összehordott ürüléküktől az egekig bűzlik. Ma még ugyan
igen csekély a száma azoknak a közösségeknek, amelyek pénz
nélkül, a maguk megtermelte javakkal, javakból él, egymást
segítve boldogul, de legalább már léteznek. S mint a ragályos kór,
a jó példa is remélhetőleg terjed, és a pénzhajhászásból, az
értelmetlen létformából kiábrándultak közül egyre több fiatal kezd
rádöbbenni, hogy az élet nem azt jelenti, hogy hajnalban a
családot otthagyva, gyerekeket agymosásra előkészített
intézményekben leadva robotoljon napestig. Utána a zsoldból
némi élelmet vásárol, természetesen nekik visszaadva a pénzt,
hogy holnap újabb robottal kapjon vissza belőle valamennyit, s
megállás nincs. Hét végén, ha szerencsésebb, egy talpalatnyi kis
telket túr, hogy kiegészítse a családi éléskamrát, vagy másodállás
után loholva igyekszik a hiányzó lyukakat betömni az újabb
alamizsnával. Ha még némi világmegváltó remény csillog a
szemében, hamar betörik, mint a két éves nyeretlen csikót:
megcsillogtatva szemei előtt az előremenetel szamárlétráját, s ha
vevő rá, egy életre elveszett az értelmes lét számára. Hajbókolás,
egyenruha, egyen-fazon, egyen-gondolkodás, csapatépítő
hétvégék, hogy az önálló gondolkodás, az önmegvalósító ötletek
még hamvukban elhaljanak, igénye se legyen már a természetes,
emberi létformához. Virtuális munkakör – bankár, ügynök,
menedzser, ha jó családba született, őrző-védő, ellenőr, felügyelő,

ha a futottak még rovathoz tartozik. Az elit ügyvéd, doktor, mű-
VÉSZ, celeb, politikus, külön kaszt, de az ő agyukat már
születésük előtt kimosták, genetikailag kódoltak az
embertelenségre, az érték nélküli létformára, a mások verejtékén
fölkapaszkodásra. Számukra jöhet bármilyen rendszer, lehet
akármekkora az ár, mint a kiöntött folyón a szenny, ők mindig
felül úsznak. Ők azok a gyökértelenek, világpolgárok, akik bárkit
és bármit kiszolgálnak, megtesznek, csakhogy a felszínen
maradjanak. Belőlük soha nem lesz hajléktalan, migráns,
disszidens, kivándorló, hiszen a globalista nagy család velük
mindig számol, nekik helyük van a Nap alatt. A többiek? Annyit is
érnek, ameddig jutottak!
S azért, hogy ez tovább folytatódhasson, bizony mindannyiunk
bűne, mert folyamatosan besétálunk a kelepcéikbe. Pedig, ahogy
egykoron Rodolfó bűvész is figyelmeztetett, hogy csak a kezét
figyeljék, mert csalni fog, senki nem hitte el és folyamatosan
ellágyult a sok zagyva beszéd hallatán. Ahogy teszik ma
politikusaink, kik fűt-fát ígérve altatják el a lelkeket, s süllyesztik
el a nagy népi kohókban az emberiség színe-javát, mint uniós
népséget, akiknek kizárólag az a dolguk, hogy őket szolgálják,
kiszolgálják. Csinálnak hajbókoló paprikajancsikat értelmes,
derék, szép kiállású fiainkból, utcalányokat, eszkorthölgyeket a
jövőt szülő leányainkból. Összekeveredve mindenféle faj, hogy
érdekeiknek még jobban fel tudják használni. Egy kevertfajú
népség senkihez sem kötődik, s leginkább gyűlöli őseit, amiért se
ide, se oda nem tartozván hánykódik, ezért gyűlöli embertársait is,
s ha alkalma adódik, igyekszik mindenkin és mindenen bosszút
állni, amiért neki ilyen sors jutott. Ők a mindenkori anarchisták,
terroristák, zsoldosok, maffiózók legjobb alanyai, mert ha
megfizetik, kéjjel gyilkolnak, amolyan Faust doktor torzszülöttei,
kiknek már semmi sem szent. Gyermek, idős, nő, beteg, bárki
kerül az útjukba, ha a globalista kényuraknak vagy talpnyalóiknak
érdeke úgy kívánja, bármikor eltakarítják az útból. S mert
félelemmel lehet leginkább félelemben tartani egy népet, ez a fajta
galeri soha nem lesz munkanélküli. Nézzék az iszlám államnak

mondott csürhét! Vajon miért a saját fajtáját gyilkolja? Hiszen
iszlám? Honnan a mérhetetlen vagyon? És kitől kapják a
legmodernebb fegyvereket? Miért nem a legádázabb ellenség, az
arab testvérek gyilkosai ellen indultak harcba? A válasz
egyértelmű: azért mert ezek hozták létre. Ezek teremtették meg azt
a közeget, amely mögé bújva mocskos játszmáikat tovább űzhetik,
az emberiség teljes leigázásáig. Ők azok, akik a gázai vérfürdőt
előidézték, ők, akik a „két torony” felrobbantásában részt vettek,
mert senki se gondolja, hogy azok a tornyok egy-egy repülőgép
ütközésétől dőltek le!
Ezért kell végre észhez térni. Ezért kellene abbahagyni a hazaáruló
politikusainknak is kisded játékaikat, mert velünk együtt nekik
sem lesz kegyelem. Ők épp úgy a mocsárba süllyednek, ahogy
Kadhafi és társai is oda jutottak, miután későn eszméltek rá, hogy
ki is az igazi ellenség. Ezért kellene a jobb érzésű
embertársainknak végre belátni, hogy minden tettükkel ezeket a
gyilkosokat szolgálják addig, amíg nem képesek felhagyni a pénz-
harácsolássayl. Amíg nem kényszerítik önmagukat is rá a teljes
önellátásra, legalább a nemzeti önellátásra, hogy ne függjünk
senkitől, s ha nem fognak össze ennek érdekében, addig mindig
ezeknek leszünk kiszolgáltatva, s addig akár biológiai fegyverrel
is – járvány, védőoltás, vízfertőzés, rákkeltő élelmiszerek,
gyógyszerek – folyamatosan pusztítanak bennünket.
Médiumaikkal agymosottá tesznek mindenkit. Oktatásukkal
gondolkodásra képtelen, üresfejű „alattvalóvá” züllesztik az
értelmes ifjúságot. Megoldás van, a kiút adott, csak végre a közös
ellenség, s nem egymás ellen kellene acsarkodni. Az önellátás
szükségessége, a magániskolák felkarolása, az otthon ápolás
fontossága és egy sor, rég ismert, tudott és bizonyítottan az
emberiség javát szolgáló lehetőség áll előttünk, csak végre látni is
kellene, nem csak úgy kinézni sokaknak a fejekből, ahonnan
egyelőre a szellem napvilága nem tükröződik vissza.
Rozgics Mária