„A szellemek világa kialutt”

Szavazásra készül az ország, a felbolydult méhkas. Advent kezdetén a lélek csendre vágyik, az emberek hajdanán András napja után befelé fordulva számvetést végeztek; miben maradtak adósok önmaguk fogadalmában, s az új esztendőben hogy boldoguljanak, mi a teendő. Kigyúlnak az esti fények, karácsonyt idéző fényfüzérek, s a tömeg az utcát járva artikulálatlanul üvölt. Akik most „Orbán takarodj”-at skandálnak, nemrég még Gyurcsányt akarták elűzni. A sok köpenyeget cserélt megvezetett szerencsétlen abban bízik, hogy a másik jobb lesz. De miben? Hiszen hát hazugságban élvonalbeli mind, aki itt jólétet, nyugalmat, biztonságot ígér, egy fortyogó katlan közepén, ahol a tömeget, a tapsikoltató, éljeneztető figurák lelkét is rég eladták, nem, nem az ördögnek, hanem sokkal rosszabbnak, félelmetesebbnek: a cionista fenevadaknak, akik Gázában főpróbát tartottak, bemutatva, hogy mire képesek, ha nem az lesz, amit ők akarnak. És a békét, az emberéletet védő, hangzatos szónoklatokat tartó vezetők keblükre ölelik a gyilkost, a világ hóhérja címre aspiráló kegyetlen pszichopatát, s a legtöbben félrefordítják a fejüket, jobb nem látni, nem hallani és nem szólni semmit. A Világbéke messzire száműzve, ahogy a szellem napvilága is, hiszen jutna hely bőven mindenkinek, élettere is elégséges, ha valóban emberi léptékkel szemlélik a világot. Napjainkban már az összes virtuálisan felhalmozott bankjegyet, ha kinyomtatnák, talán Földünket is sarkából kimozdítaná súlya, de ez sem elég. Újabb és újabb rémtettekkel kell riogatni a népet, már itt az új covid őrület, a klíma kamu, a madár és ki tudja miféle, hányféle influenza belengetése. Még Advent idején se tudjon a lélek nyugodni! A félelemben tartás a legnagyobb fegyver mostanság. Meghunyászkodik tőle az egykori hős utódja is: Jaj, csak baj ne legyen! Hát kell ennél nagyobb baj, mint ami ma van? S míg egykori Kárpát-hazánk földjén még véres harcok dúlnak, a disznófejű nagyurak már újabb háborús tűzfészket szemléznek. Most Venezuela, holnap ismét a Balkán, s itt van az ezer sebből vérző Fekete Afrika is. Jó üzletnek látszik, sok az ember és az ásványi anyag, látványos a kép, ha a harmadik világ újabb menekülthullámát szabadítják rá a Vén Kontinensre.   

A XXI. század embere azt gondolván, hogy most már eljut a Kánaánig, a tejjel-mézzel folyó világba, hogy célját mielőbb elérje, kapzsisága kioltotta a szellem napvilágát. Valaha még voltak szent célok; a Haza, a Szülőföld, az Otthonunk, mára már megkopott szavakká silányult mind. Hajdanán a gyermekek voltak egy-egy közösség jövőjének a reménységei, ma áruvédjegy lett mindből. Hány adag védőoltást lehet beléjük pumpálni, mennyi jut golyófogónak, a szervkereskedelem se maradjon munka nélkül! S ebben a nagy világnihilben talán nem marad utánunk más, csupán egy barlangrajz, az utókornak egy-két üzenet. A Föld forog tovább, s bizonyára néhány milliárd év múlva ismét jönnek új élőlények, s talán ők már okulni tudnak a múltból. 

Rozgics Mária