Szamarak
A múlt héten telefonon beszéltem egy barátommal, aki
Amerikában él, ám Magyarországon is sűrűn szokott tartózkodni.
A lakáshelyzet volt e beszélgetés fő témája. Mondtam, hogy
idehaza igen drágák lettek az ingatlanok, mintha mesterségesen
vitték volna fel az árakat. Annak ellenére, hogy ez a hír számára jó
is lehetne, hiszen az itteni lakását ő is árulja, mégsem örült neki,
de azért biztatott, hogy Magyarországon nem fog bekövetkezni az
a lakásvásárlási válság, mint amely Amerikában lezajlott.
A nemzetközi gazdasági válságokról az emberek többsége nem
tudja, hogy miért robbannak ki, hogyan is történik mindez. Ők is
felkértek egy profi pénzügyi szakértő tudóst, hogy magyarázza
meg a tőzsdei krach okát és folyamatait. A tudós egy régi tanmesét
mondott el, hátha ezáltal jobban megérti mindenki, mintha
tudományos magyarázkodásba kezdene.
A történet ki másról is, mint egy zsidó kereskedőről szólt. Ez a
kereskedő elment egyszer egy távoli kis faluba és az ott lakó
embereknek elmondta, hogy ő az összes szamarat meg akarja
vásárolni. Minden egyes állatért 10 dollárt fog fizetni, ami igen
nagy összegnek számított akkor. Voltak, akik eladták a szamarukat
ennek a zsidónak, gondolván, hogy 10 dollárért akár három
szamarat is vásárolhatnak később. A kereskedő, miután csak
kevesen hozták el a jószágukat, emelte a tétet. Már 15 dollárt ígért
szamaranként. Így már sokkal többen lelkesedtek és sok szamarat
eladtak neki.
Néhány nap múlva a zsidó ismét emelte az árat és azt mondta,
hogy már 30 dollárt is ad egy állatért. Erre a hírre mindenki
odavitte a szamarát neki, nem maradt egyetlen egy sem a faluban.
Ekkor azt mondta a kereskedő, hogy hajlandó 50 dollárt is fizetni
egyetlen szamárért, de már a falu lakóinak miután nem maradt
egyetlen egy állata sem, nem tudtak adni neki. A zsidó hét végén
elment pihenni, a falu lakói pedig szamarat keresni indultak a
szomszéd falvakba, aztán még messzebb is, mert igen csábító volt
az árajánlat, amit a kereskedő tett. Mire visszajön a pihenéséből,

azt akarták, hogy még többet el tudjanak adni neki, hogy még több
pénzt kapjanak tőle. A kereskedő ezalatt odaküldte maga helyett a
faluba egy emberét, aki ajánlotta, hogy ő visszaadja a saját
szamaraikat 40 dollárér, hogy a kereskedőnek aztán eladhassák
50-ért. Így hát a falu elhatározta, hogy visszaveszik a saját
szamaraikat 40 dollárért, ezért minden pénzüket összegyűjtötték,
de még kölcsönt is kellett a falu bankjából felvenniük. A bank az
összes tartalékot odakölcsönözte a szamarat vásároló embereknek,
abban a reményben, hogy ez az üzlet számukra is gyors nyereséget
hoz. De amikor már minden szamarat visszavettek 40 dollárért, a
kereskedő nem jött többé a tájukra sem, pedig előtte 50 dollárt
ajánlott nekik. Azt sem látták többet, aki eladta számukra 40
dollárért a saját szamaraikat, így nem tudtak mit tenni, a falu
lakossága képtelen volt a banki kölcsönt fizetni, ezért a bank is
inflációt gerjesztett a fizetésképtelensége miatt. Senki nem tudott
fizetni senkinek, így sok kölcsöne lett a falunak és sok szamara,
amely immár elértéktelenedett, nem kaptak érte egy fillért sem.
Ezért a falu is, a bank is tönkrement, a helyzetük annak ellenére
pokoli lett, hogy sok szamaruk volt. A falu pénze és a bank egésze
a történtek miatt a zsidó kereskedő kezére jutott.
A barátom azt tanácsolta, hogy a szamár helyett be lehet
helyettesíteni a föld, az autó, a lakás vagy részvényjegy
elnevezéssel is a tanmesét. Ő a kőolajra vonatkoztatva említette,
hogy mesterségesen felvitték az árát, mellé mindennek az árát is
felemelték, az áramnak, a közlekedésnek, még a kenyérnek is. De
hiába emelték az olaj árát, az emberek az áremelésen kívül
egyebet nem kaptak. Most csökkent az olaj ára, ám ezen kívül
semminek sem lett alacsonyabb az ára. Ma az olajnak alacsony az
ára, de minden más megmaradt az igen magas szinten. Kérdem
tőle, hogy miért történt ez? – azt mondta, nem tudja, hogy hogyan
lehetett ez, de véleménye szerint annak a zsidó kereskedőnek az
unokája van most az amerikai bankok élén, ő irányít mindent, aki
egykoron a szamarakat felvásárolta. Gondolkodjunk csak el rajta,
hogy végtére is kik a legnagyobb szamarak? – tűnődött Feiszal, az
amerikai barátom, s bizony mindegyőnk ugyanarra a

következtetésre jutott.
Mohamed