Vicus megszaporázta lépteit, mert a tavaszi napsütés ellenére talpa alatt igencsak hideget sugárzott még az anyaföld. Beköszöntött a március, s ő édesanyja dorgálása ellenére levetette már a téli bakancsot, s mivel a tavalyi szandálját már kinőtte, mezítláb indult neki a nagy útnak. Kötött kendőjét ugyan szorosra húzta mellkasán, de hát az a lábait nem melengette, ám szégyenImageszemre nem akart visszafordulni, inkább iparkodott, hogy hamarabb odaérjen a Imagekiserdőhöz Ebédet vitt apjának, aki favágóként kereste meg a család kenyerét, s olyan rövidre szabták az időt hogy azaImagelatt nem érkezhetett volna vissza a tisztásra, így Vicus az iskolából hazatérve indult gyorsan, hogy meleg ételt vigyen Imageneki. A tanító úr jólelkű volt, elengedte őt egy kicsit hamarabb, hogy a déli harangszóra odaérjen, mert a kislány jó tanuló volt, nem kellett félteni, hogy bepótolatlan Imagemarad a -lecke. Egyébként is gyakran hiányzott Vicus, mert amikor édesanyja odajárt takarítani a városba, a kisebbeknél ő maradt pesztonkának, s ilyenkor a Imagetanulás várathatott magára. A kislány nyáron fejezi be az iskolát, szorgalmas, Imageeszes, éleslátású, ahogy a tanító úr szokta emlegetni, s szeretné is az. iskola vezetése, hogy menne tovább a városba, Imagehadd tanulna tovább. De apja, a konok, Imagehallani sem akart róla. Az ő lányából ne Imageneveljenek naccságát nem kell a kapáláshoz, gyerekneveléshez iskola. Lám az ő asszonya csak egy esztendeik koptatta az iskolapadot, az is elég volt a betűvetés tudományának elleséséhez. Számolni meg megtanuł- répaegyelésnél, kukoricaImagekacsolásnál, a kévék összehordásánál, ImageImageazért nem. kell a városba elvinni, így is fel Imagetud nevelni egy fészekalja gyereket, s Imagemég boldogan, egyetértésben is tudnak élni. Szép kislány Vica, szó se íróla, -de éppen az ilyen szép kislányokra fenekedImagenek azok az úrfiak ‘is, akik a szegény lányoknak teszik a szépet. ‘Elkábítják mindenféle csecsebecsékkel, üveggyöngyökkel, aztán meg, ha megvan a baj, hát gyorsan lelépnek, mintha sosem ismernék őt- A családjukban is volt rá példa. Nagyanyja máig elpirul, amikor Imageédesapja nővére szóba kerül. Mert az ángyika is szép lány volt, igaz őt nem iskolába, hanem cselédeskedni kérte el a Imagevárosi nagysága, aki a piacon mindig friss tejet, túrót meg gyümölcsöket vett az anyjától. Ígért ő fút-fát, hogy ilyen jó sora lesz Áginak, meg olyan, hogy dolgozni is alig kell, csak legyen mellette segítség, mert -neki- három fiát • adott a Jóisten, aztán azokat már mégsem foghatja be, hogy kísérjék a piacra vagy masszírozzák meg a sajgó lábát. Szép ruhát is ígért, olyan városiasat, s hát kell-e ennél több egy serdülő lánynak? Addig esdekelt nagyanyjánál, amíg elengedték őt szolgálni a városba, bár apja hetekig egy szót sem szólt hozzájuk, amiért cseléd lett a lányuk. Keresek én annyit, hogy nem éheztek, minek legyen az én lányom mások lába-kapcája, morfondírozott, de hát a nagyravágyás, a kivagyiság nem hallgatott az okos szóra. Különösen, mikor Ági nénje az első szabad napon új ruhában, piros pillangós papucsban tipegett haza. A haja feltúzve, benne fényes csatt, ropogós fehér kötőjét aranyszállal kivart csillogó mellényre cserélte, a szép rakott szoknyája helyett pedig olyan szük valami volt rajta, hogy szinte orra bukott
Image
benne. Rá is ripakodott azapja, hogy amíg otthon van, ezt a maskarát azonnal vesse Ie, a haját meg fonja copfba, ahogy illik, úgyhogy Ági sírva ment vissza hétfőn
Imagereggel Debrecenbe. Nem is jött utána sokáig, mindig azt üzente, hogy nem ér rá, mert a naccságát kell kísérgetnie, vásárba, fürdőbe, másszor meg moziba. Szép lassan elmúlt a nyár, már az ősz is beköszöntött, mikor egy szombaton este csak megérkezett Ági. Sápadtan, riadtan, egy kopottas barna kabátban, s a régi bakancsával a lábán. Csodálkozott is az anyja, hogy ilyen ágról szakadtan néz ki. Hát, amikor levetette az öreg kabátot, akkor hált meg még jobban benne a vér. Ági, Imagebár olyan sovány volt, mint egy agárkutya, elől mégis megrövidült a kötője. Hiába igyekezett domborodó hasát elfödni vele, azért csak látni lehetett, hogy nem a jóllakottságtól lett szúk az a babos kötény. Ági elsírta nagy bánatát, hogy a legkisebb úrfi addig hízelgett, addig kedveskedett, amíg bizony becsalogatta az ágyába. S csakhamar megtörtént a baj. Aztán ahogy kerekedett a pocakja, úgy lett egyre mérgesebb a naccsága is, most meg a hét végén kiadta az útját. Hazaküldte, mondván, hogy az ő házában tisztességtelen némberek nem élhetnek, s még azt a kis pénzt, amit a szolgálata során összekuporgatott, azt is alig akarta kiadni, nemhogy egy kis kelengyére valót juttatott volna.
⦁ Mikor már kizokogta magát Ági, akkor tért meg a határból az apja. Nem kellett annak semmit mondani, elég volt ránézni egy szem lányára, meg az asszonyára, értett mindent. Megmosdott, némán asztalhoz ült, de az ételt csak forgatta a szájában, pedig nem evett aznap szinte semmit, úgy iparkodott, hogy mielőtt a fagy beáll, a cukorrépa is a kamrában legyen. Mikor abbahagyta az estebédet, némán nézett maga elé hosszasan, aztán egyszer csak odaszólt a két fehércselédnek. Na, üljetek le ide. Most elmondom, mit csináltok. Itt van a szomszédban Jóska, aki két gyerekkel maradt özvegy. Rendes ember, tisztességes is, szépen bánik a fiúkkal, de azoknak csak hiányzik az anyai szeretet. Átmegyek hozzá, aztán megbeszéljük az esküvőt. Odaadom neki az alvégi egy holdat, kaptok egy tehenet is, aztán még a hét végén áthurcolkodsz hozzá. Ha igent mond az alkura, meghúzod magad, egy zokszót, egy hangos szót nem akarok tőled hallani, megértetted?! – kérdezte a jó öreg. De hát nem is kellett erre semmit válaszolni, Ági törődött is azzal, hogy ki vezeti oltár elé, csak ne maradjon szégyenben. igy esett, hogy még a következő hét végén a pap szép csendben összeeskette őket, s karácsonyra, mikorra a kicsi Ági megérkezett, már a két férfiember mindent elrendezett. Szerencsére Áginak jó ura lett a Jóska, ő is tisztességes asszonnyá érett, az első „közös” lányuk után született még kettő, de a falu soha nem tudta meg, hogy Ágikának nem Jóska az édesapja, olyan szeretettel nevelték, gondozták valamennyit. Azóta sok év eltelt, de Vica apja, aki akkoriban siheder fiúként élte meg a csaIádi szégyent, egy életre megtanulta a leckét: az úri huncutság, a városi csillogás és a mások verejtékén vett gazdagság nem terem mást, csak erkölcsi fertőt és gonosz lelket. Ott a magyar embernek nincs keresni valója. Az anyaföld szeretete, a családi otthon melege, a falu szigorú tekintete ad tartást az embernek. Ha itt megállja a helyét, akkor nincs mitől félnie, még Isten színe elé is tiszta lélekkel állhat. Így hát Vicus eltemette lelkében a nagy álmot, hogy városi lány, netán tanítónő is lehet,
Imagebár néha még álmodozott arról a világról, amit osztálytársai meséltek, akiknek családjában akadt már egy-egy nagyvilági életet élő rokon. Míg ezek a gondolatok jártak a fejében, szinte észre sem vette, hogy már kiért a tisztásra, s éppen akkor lépett oda a ledöntött rönkökhöz, amikor a munkavezető ebédidőt hirdetett. Apja, ahogy meglátta az ő Vicuskáját, felkapta és az egyik hatalmas farönkre emelte, s jól meg is dorgálta: hideg van még a mesztéllábhoz, még szedjél össze valami bajt! Akkor kinek fogom odaadni azt a varrógépet, amit most rendeltem meg?! Vica értetlenül nézett, azt hitte rosszul hall, de apja megismételte az imént mondottakat. Olyan jól haladtak a munkával, hogy a számítottnál több fizetést kapnak, s ő megrendelt a munkavezető által a városból egy szép varrógépet, amit szombaton már el is hoznak. De nemImagecsak elhozzák, hanem eljön egy tanítónő is, aki elmagyarázza a használatát, s ha ügyeskedik Vica, akkor ősztől már ö varrhatja az iskolás lányok ünneplő ruháit. Még anyagokat is kap majd, amin gyakorolhat, s ha szépen kitanulja a mesterséget, akkor néha gyakorlatra beviszi magához Debrecenbe, hogy hadd Iássa, az úri szabók hogyan dolgoznak.
ImageMíg apja a paprikás krumplit kanalazta, Vica könnyeivel küszködve ácsorgott az asztalnak is beillő óriás rönkön, s szeme sarkából leste az ő szigorú apját, aki ilyen egyszerűséggel oldotta meg a gordiuszi csomót. Mehet is, meg itt is marad, városi lány is lehet, de azért a család védőszárnya alól nem eresztik el, tanulhat is, ha szükségét látja, de azért mégsem fog Ági nénje sorsára jutni. Eszébe jutottak anyja szavai: Kislányom, nekünk nincs egyebünk, csak a becsületünk. Ha azt elveszítjük, akkor már nem marad semmink. No lám, hiszen már egy emberöltőnyi idő is eltelt Ági nénje botlása óta, de a seb, amit a szerettei szívén ejtett, azóta sem hegedt be teljesen. Mert akit a hazug szó és a léha élet, a talmi csillogás elvakít, azt bizony a sorsa már csak sodorja, sohasem lesz a maga ura. Hogy Ági néninek sikerült kitörnie ebből a fertőből, az csak annak volt köszönhető, hogy édesapja erős kézzel tartotta egyben e családot. Nem is akadt köztük több eltévelyedett, pedig Ági mellett még öt fiút neveltek fel, s az évek haladtával igen csak kiterebélyesedett a családfa, és bár nagyapjuk évtizede is elmúlt, hogy örök álmát alussza, lelkükben most is velük van, s ha néha valaki meginogna az élet rögös útján, elég csak nagyapjukra gondolni, s azon mód igyekeznek visszakapaszkodni oda, ahol a magyarok útját járhatják.

Rozgics Mária
⦁
⦁
⦁
⦁
⦁