Egy hete még borús, ködös időben, csúszós úton jutottunk el Egerbe, Heves megye központjába a 70 kilométerre lévő kisfaluból. Megszokott kép; kora reggel sok-sok kisiskolás ácsorog a buszmegállókban, álmosan, fáradtan, fázósan, hogy eljusson a távoli iskolákba. A Volánbusz általában késés nélkül közlekedik, így nincs ok aggodalomra, a becsengetésre mindenki időben érkezik. Ezen a szerda reggelen nem volt ilyen egyértelmű a bejutás. Már az indulás is nehézkesnek bizonyult, s az első megállóba is 5 perccel később érkezett a menetrendszerinti járat. A buszvezető kabátban, sapkával, sállal a fején, nyakán, védekezett a hideg ellen, a jármű belsejében úgyszintén dermesztő hideg fogadta az utasokat. A megszokott buszt szervizbe vitték, ezt adták helyette – mérgelődik a kormány mögött ülő sofőr, s bosszúsan mondta: ezen a masinán semmi sem működik. A fűtést nem lehetett elindítani, csak a vezetőfülkében, de ott pedig olyan hangot adott a masina, mintha láncfűrészt kapcsoltak volna be, s a ventilátor úgy fújta a hideglevegőt, hogy inkább lekapcsolta. Ekkor pedig az ablak kezdett bepárásodni annyira, hogy veszélyeztette a kilátást. Az ablaktörlő nem működött, kapcsolója letörve, s ezek még csak a kisebb gondok voltak. Egerbe a hegyen átvezető útszakaszon 28 éles – köztük hajtűkanyar is váltotta egymást, kellett a jó rutin, hogy balesetmentesen és a menetidőt tartva közlekedjenek a járatok. Alig, hogy az első kaptatóhoz értünk, a busz elkezdett prüszkölni, krákogni, s néhány másodpercre a motor is leállt, a jármű pedig elkezdett visszafelé csúszni. S ugyanez megismétlődött mind a 27 hátralévő szakaszon. A buszsofőr arcára kiült a hideg veríték, látszott rajta, hogy minden erejét és tudását össze kellett szednie, hogy épségben bevigye a zsúfolásig megtelt busz utasait, többségében gyermekeket. Az éles kanyaroknál szinte súrlódtunk az útkorláthoz, a lejtőknél az imént leállt motor miatt a fék sem úgy fogott, ahogy kellett; a lényeg: csak a pilóta helyismeretén, rutinján és lélekjelenlétén múlott, hogy épségben megúsztok az utazást. Hogy miért vállalta egy ismeretlen jármű vezetését? – Azért, mert nem tagadhatja meg a munkafelvétel, hiszen papíron a jármű alkalmas a közlekedésre – válaszolta szűkszavúan, majd hozzá tette, hogy ha nem indul el, fegyelmit is kaphat, ha késik – mint most majd tíz percet – büntetőpontokat kap. Ha valami tragédia történik, azért pedig egyértelműen őt teszik felelőssé. Az biztos, hogy ezt a három napra kiutalt pótbuszt visszafelé már nem fogja vezetni, inkább kapjon fegyelmit, de nem kockáztat. Induláskor nem tudta még, hogy mi vár rá, ezért kelt útnak. Az tény, hogy motorikusan – talán még műszakilag is – jó ez a masina, de azt nem mérték föl, hogy városi közlekedésre, egyenes útszakaszokra ajánlott, nem pedig ilyen szerpentin utas, erős igénybevételnek kitett útszakaszra.

Hiába, akik az íróasztal mögött döntenek, bizonyára soha életükben nem vezettek még ilyen utakon utasszállító járműveket – ezt már magam teszem hozzá. S azt is, hogy a minap 500 milliós csúszópénzről szóltak a hírek, amelyet utasszámlálás címén tett zsebre a vezérkar, igaz ez a MÁV-nál történt, de hát egy felügyelet alá tartoznak, s talán ebből a pénzből jutott volna néhány kevésbé balesetveszélyes járgányra is, ha kiesik valamelyik a forgalomból, legyen mivel pótolni.

S az is elgondolkodtató, hogy ezen az útszakaszon, Salgótarjántól leereszkedve a Heves-Nógrád megyei falvakba talán még a legidősebb lakos sem emlékszik arra, mikor javították itt az utakat. Esőben a kardántengely is belemerül a sárba-latyakba, a kátyús utak a valamikori Vidámpark hullámvasútja nyújtotta élménnyel vetekszenek. Ennél már csak az a viccesebb – ha az emberek testi épségével szabadna viccelni -, hogy több megállóban úgy mondja be a „gépi titkárnő”, hogy autóbusz váróterem következik; ahol nemhogy tető lenne a leszálló utas feje fölött, de még egy nyomorult pad sincs, ahol megpihenhetne a várakozás ideje alatt. /Így kell statisztikát javítani!/

A helyszínt és időpontot szándékosan nem írom ki pontosan, mert jó „magyar” szokás szerint ilyenkor a buszvezetőn vagy a kiszolgáló személyzeten verik el a port, ahelyett, hogy a felső vezetés gondolkodna el azon, hogy vajon minden arányos –e itt is, ami ma van?

S, hogy minderről nekem a Bikini együttes – Dévényi Ádám és Német Alajos szerzeménye jut eszembe. Talán nem véletnel:

Közeli helyeken

Közeli helyeken, dombokon, hegyeken,
Kibelezett kőbányák üregében.

Közeli helyeken, dombokon, hegyeken,
Most is visszhangzik a léptem.

Itt ül az idő a nyakamon,
Kifogy az út a lábam alól.
Akkor is megyek, ha nem akarok!
Ha nem kísér senki utamon.
Arcom mossa eső és szárítja a szél.
Az ember mindig jobbat remél.
Porból lettem s porrá leszek,
Félek, hogy a ködbe veszek.

Közeli helyeken, dombokon, hegyeken,
Kibelezett kőbányák üregében.

Közeli helyeken, dombokon, hegyeken,
Most is visszhangzik a léptem.

Itt ül az idő a nyakamon,
Kifogy az út a lábam alól.
Akkor is megyek, ha nem akarok!
Ha nem kísér senki utamon.
Arcom mossa eső és szárítja a szél.
Az ember mindig jobbat remél.
Porból lettem s porrá leszek,
Félek, hogy a ködbe veszek.

Itt ül az idő a nyakamon,
Kifogy az út a lábam alól.
Akkor is megyek, ha nem akarok!
Ha nem kísér senki utamon.
Arcom mossa eső és szárítja a szél.
Az ember mindig jobbat remél.
Porból lettem s porrá leszek,
Félek, hogy a ködbe veszek.

R.M.