Föltámadt Krisztus e napon!

1898 ápr. 10.

Alleluja; ez a húsvét napjának győzelmi éneke; nem az az ének, mellyel oly hőst fogadunk, ki megint eleshetik; nem az az ének, mellyel oly örömet hirdetünk, mely újra szétfoszlik; nem az a diadalének, mely oly győzelmet ünnepel, melyet ismét harc válthat fel: az alleluja nem ilyen; hanem ez a diadalének, mellyel a halhatatlanság primiciáján a föltámadás s az élet Urát, a dicsőség királyát s testvérünket üdvözöljük. Alleluja! Légy üdvöz örök élet királya! Fönséges ünnep ez, nagy harcok után diadalmas pihenőnap, midőn a győző szemlét tart zsákmányán s diadalának trófeumán; ő maga a fölfordított sírkőn áll; ez az ő zsámolya ÚJ SZABADSÁGHARC  – lábai előtt a bűn, a világ, az ördög, a halál tört zászlói hevernek; fönt az égen ragyogó felhők úsznak s diadalszekérré csoportosulnak; a földön a húsvét-reggel harangjai

csengnek, melyektől Faust is megborzad; élet s ihlet áramlik a fölébredt természet kebeléből, s a légben a lelkes lelkek titokzatos zengések harmóniáját hallják, mely bennük visszhangzik most: „Victoria Hosanna!”

Krisztus tehát meghalt, de nem maradt a sírban; neki élni kell: hiszen ő az igazság s az élet. Ahol az igazságot sírba fektetik, írjátok föl bátran arra a sírra: Föltámadunk. Krisztust elnyomták, letiporták, de győzött, s kiemelkedett a sír sziklafalai közül; hiszen ő a jog s az erény. Ahol a jogot s az erényt elnyomják, várjátok bízvást, hogy az eltiport jogrendet visszasírják még hóhérai is. Nem vonja be igazságos küzdelmeitek fegyvereit a rozsda;nem növi be sírlapjaitokat a moha; – nem borítja el igazságtokat a hazugság; még mielőtt ezt tehetné: föltámadtok. Az efemer sikerek hősei, a hatalom basái, az egyházáruló júdások rövidlátó elbizakodottságukban azt gondolják: végeztünk már veled: népjog, egyház, szabadság. De számításaik csak annyira terjednek, mint erőszakoskodásaik láncai; terveik annyira, mint Júdás csókjának csattanása; azután föltámad az igazság, a jog, az egyházi s erkölcsi érzés, s elsöpri a nyomorultakat. Engedjétek tehát, hadd végezzék be szomorú robotmunkájukat; hadd ássák a sírt, vezényeljenek őröket, pecsételjenek, üssék rá rojtos címereiket; tényleg csak oktalanságuknak, jellemtelenségüknek, szolgalelkűségüknek emlékein dolgoznak. Isten s a történet megbélyegzi őket, s kortársaik megvetik őket. A jogtalanság így szolgálja az igazságot, az önkény a jogot, az erőszak az erényt, a szolgalelkűség a jellemet s a kapaszkodó stréber júdások az egyházi tiszta érzületet.

Lesz föltámadás mindenütt s mindaddig, ahol s amíg Krisztus szelleme éltet embert, társadalmat, egyházat; csak ha szakítunk vele, akkor lesz romlás a részünk. Merő hullák számára a végítélet előtt nincs föltámadás; Krisztus Urunk holtteste nem volt rothadó hulla, hanem egyesülve volt vele az Istenség; s azért volt neki harmadnapon dicsőséges föltámadása; épen úgy mondhatjuk intézményeinkről is: míg Krisztus szelleme élteti azokat, ha agyonkínozzák is, és keresztre feszítik is azokat s minket is velük: nem vagyunk rothadó hullák, hanem az Isten szellemétől lelkesített vértanúk, s az ilyenek számára készen áll a föltámadás.

E reménytől dagadó szívvel lengetjük mi is pálmánkat a győző felé, üdvözöljük ismételten az élet s a föltámadás halhatatlan eszményét, s a heliopolisi obeliszkre vésett szavakat hangoztatjuk feléje: Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat ! Krisztus győz, uralkodik ! Alleluja !