Elveszett Édenkert

Na, jó, ez így talán barokkos túlzás, hiszen sokat látott véráztatta földrészünk gyakorlatilag sosem volt az a kimondott tejjel-mézzel folyó Kánaán, sem pedig egy bibliai értelemben vett békés Édenkert. Ez akkor is így van, ha manapság már nem gyilkolják egymást szakmányban az örökké mások javaira ácsingózó kedves kerti szomszédok. Azaz, dehogyisnem, csak a nagy összeborulás jegyében ma már sokkal kifinomultabban züllesztenek le és pusztítanak el mindent, ami éppen a látókörükbe és az enyves kezükbe kerül. Legyen az múlt, jelen és jövő. Elvégre egy csomó szabadon dühöngő elmebeteg szerint, minek ide már keresztény értékrend, hazafias nevelés, országhatár, szuverén nemzetállam és minek ide józanész –, ugyebár? Tehát, ami pár ezer évig abszolút normális volt az európai emberek számára (kivéve persze az esztelen öldöklési Olimpiákat), annak elhülyült korunkban végérvényesen pusztulnia kell, bármi áron. Nem csoda, ha egyre fokozódó apátiával és tüskébe fojtott depresszióval szemlélem Európa és benne szerencsétlen kis hazánk haláltusáját. Mondjuk, koromnál fogva nekem már tehetnek egy szívességet, de attól tartok, hogy a gyíkarcú germán nőstény ördöggel az élen, az összes Brüsszelben tanyázó hazaáruló idióta nem, hogy a méltó karóba húzást fogja elkerülni, de még csak lemondásra sem kényszerül és addig folytathatja pszichopata ámokfutását, amíg jó zsíros nyugdíjba nem vonul. De, hát elenyésző kivétellel, ősidők óta így szokott ez lenni, hisz ma már tudományos tény, hogy a patkányok, a tetvek és a csótányok még az atomvillanást is simán túlélik. Azok a rothadt agyú mutánsok, akik a bélpoklos héber bankár kaszt és a globális multik igényei (és/vagy a saját idiotizmusuk) szerint, a felismerhetetlenségig teszik tönkre eddig megszokott, aránylag normális világunkat. Ezek a roppant kártékony véglények ma már simán megússzák a jogos népharagot, és bárgyú vigyorukkal a képükön, békésen elkoktélozgatnak, kaviárt zabálhatnak, orgiázhatnak, magán repcsizhetnek, egyszóval: felhőtlenül élvezhetik a nagybetűs dolce vitát –, nyomorult életük végéig. Eme abszurd forgatókönyv megvalósulásának lehetőségét most éppen az adja, hogy az egészséges európai életösztön és önvédelmi reflex már azelőtt lebénult, mielőtt még kifejlődhetett volna. Az egyre inkább elhülyülő és közömbössé váló nyugati embertípus, ma már nem érzi magáénak Európát, egészen addig a kritikus pontig, amíg őt is koldus szegény megtűrt páriává nem teszik a saját hazájában. Ezért tűrik el még mindig birka módjára a Merkel, a Scholz, a Weber, a Juncker és az Ursula -féle égetni való gazemberek aljas hazaáruló ténykedését. Velük ellentétben, mi, lenézett csóró magyarok nagyon is jól ismerjük az efféle ördög pofájú rohadékokat. Olyan kártékonyak ők Európa számára, mint nekünk, magyaroknak a degenerált Károlyi Miska, Linder Béla, Sámuely Tibi, Pogány Svarc Jóska, Kohn Béla és a végzetes Trianonhoz vezető Golgota út többi szorgalmas kikövezője. Csak most nem lesz senki, aki visszakergesse a pokolba ezeket a mostani sátán fattyakat és legalább valamit megmentsen abból, amit eddig közös európai őshazának hívtunk. Ezt a mindenre magasról tojó hitvány lakosság-állományt elnézve, bizony nem lesz senki, mert az Európai Unió már ezelőtt megbukott, mielőtt igazán létre jöhetett volna. A hagyományosan rókalelkű önző angolok, szokásukhoz híven, inkább még időben leléceltek a süllyedni készülő hajóról, mint sem, hogy harcoljanak érte. Naná, majd hülyék lennének. Minek is küzdenének egy germán-francia dominanciáért és egy megvalósíthatatlan elmebeteg utópiáért? Ők a minden hájjal megkent d’islaeli és Churchill nélkül is pontosan tudják, hogy Európát most olyan takony gerincű vezérbarmok irányítják, akiket kizárólag a hatalom kokaingőzös arroganciája, a héber uzsorások beteges kapzsisága és a vizigótok pusztítási vágya motivál. Úgyhogy, remélhetőleg nemsokára végre mi is szedhetjük a sátorfánkat ebből az elátkozott kuplerájból. Szemmel láthatóan kifújt már az a nagy kontinensi neki buzdulás, pedig eleinte mennyire hittünk ebben a nagy közös Kánaánban. Ám, ehelyett megint csak piszkosul ráfaragtunk, ahogy szoktunk, szokás szerint most is hatalmas árat fizetve az ostoba hiszékenységünkért. Nagyon sötét idők jönnek ránk –, immár kétségtelen. Az identitását és hazáját vesztett Európa, elszabadult hajóágyúként zuhan majd vissza a megosztottságba, és a fönnmaradásért való élet-halál küzdelembe. Egyszóval, minden szépen marad a régiben. Európa egykor nagyhatalmú gyarmattartó országai hamarosan újra a szuperhatalmak birodalmi érdekei szerint táncolnak. A kiszolgáltatottabb törpe államai pedig, szokás szerint, a nagyhatalmak között lavírozgatnak a túlélés érdekében, mindenüket beáldozva. Ez utóbbiaknak, annyi a jó hírem, hogy az EU nevű parancsuralmi tákolmány (diliház) törvényszerű összedőlése után, immár teljesen szabadon választhatnak maguknak új tehetős édes-gazdát.

A mi bölcs és előrelátó kedves vezetőnknek köszönhetően, nekünk már három is van egyszerre, akár csak a Mohácsot követő elő-Trianon után. A fölállás csak annyiban változott, hogy a kockafejű germán helyét átvette az orosz medve, a kontyos török helyét a dúsgazdag kínai kalmár, viszont az ország lüktető szíve továbbra is megmaradt Mózes üldözött népének. Már csak azt kell eldöntenünk, hogy melyiknek hajlongjunk alázatosabban. De ez már legyen annak függvénye, hogy melyikünk melyik megszálló édes-gazda zónájában vergődik. Minden esetre, sokat javítana a kedélyállapotunkon és a fejlett igazságérzetünket is kissé helyre billentené, ha ezek után mégis bűnhődni láthatnánk azokat az Istenverte haza kiárusítókat, akik a saját önös érdekeik mentén, önhatalmúlag lelketlenül dobra verték gyermekeink és unokáink jövőjét. A mi jelenünkről már nem is beszélve –, arra már úgyis keresztet vethetünk.      

Horváth András