Idő van, Herr Orbán!

Jelentette ki a szokásos affektáló hangján a „Vörös báró”. Na, nem az a híres Manfred von Richthofen, hanem a másik, az a Manfred Weber nevű magyargyűlölő búzavirág, akit magunk közt csak germán viperának becézünk. Persze, nincs itt semmi látnivaló, hiszen ennek a hazánkat mélyen lenéző germán arroganciának ezer évre visszamenően komoly hagyományai vannak. Magyarul, a számukra Sztálingráddal is fölérő Pozsonyi csata óta, valahogy mindig ide lyukadnak ki. Pl.: Legutóbb (pont 80 éve), az akkori SS helytartó nyakunkra ültetése és a kormányzó fiának bravúros szőnyegbe csavarásos elrablása után, Wéberék ügybuzgó nagyfaterjai rögtön elhurcolták, majd szépen eltüzelték zsidó honfitársainkat –, akár csak a tűzifát.

Ezzel csak azt akarom jelezni, hogy totál tele van már a puttonyunk mindenféle elmebeteg szadista helytartóból, de különösen azokból, akiket Bécsből és Berlinből deputáltak a nyakunkra. Weesenmayer önjelölt utódjának tehát szintén halvány fingja sincs a demokráciáról, de főleg nem, az elemi udvariasságról. A betegesen girhes és gonosz Führer asszonyához hasonlóan, ő sem képes fölfogni, hogy az általuk oly annyira gyűlölt felcsúti gömbvillám addig fog uralkodni a magyar trónon, amíg a Tel Tel-Avivban székelő hűbér ura úgy akarja. Tehát, minél jobban aranyeret kap az erőlködéstől, annál tovább kell várnia a helyi Döbrögi cserére. Bár, erős a gyanúm, hogy a germán hím viperának azért habzik ennyire a szája, mert nem tudja lábon kihordani a két héttel ezelőtti csúfos szénné égést a strasbourgi vipera fészekben. Pedig, már csak egy hajszálon, na meg a mi Don Koleszterinünk szavazatán múlott, hogy ő legyen Európa új Führere. Hogy mire számíthatunk a németek által nyakunkra küldött birodalmi helytartóktól, arra nézve könnyen betájolhat minket Edmund Weesenmayer birodalmi teljhatalmú alkirály alábbi kijelentése: Aki 1944 telén ekképpen tette helyre Szálasi „nemzetvezetőt”. „Nem törődünk vele, ha Budapest tízszer is elpusztul, ha ezzel Bécset védeni tudjuk!” Világos, mint a vakablak –, nem? Magyarul: Hadd pusztuljon csak a magyar mind egy szálig, a lényeg, hogy ők még pár hónapig tovább tudjanak szerencsétlen kis zsidókra vadászni, miközben a böllér kés már a torkukon van! Azóta csak annyit változott a helyzet, hogy korunk snájdig SS legényei és leányai, már nem csak a mi csonka hazánkat szívatják halálra, hanem a komplett Európát is, úgy ahogy van. Sőt, ma már régen nem az egykor mindent überelő zsidó irtás a fő prioritásuk, hanem egész Európa eliszlamizálása, elafrikanizálása és elbuzítása. Ám, mindezen lázas tevékenység mellett, mégis a mi kis népünk a legnagyobb tüske a retkes körmük alatt, amit szokás szerint, sürgősen ki kell onnan gyomlálni. Nyolcvan évvel ezelőtt még Berlinben és Klessheimben üvöltöttek velünk, manapság pedig a brüsszeli „Sasfészekben” és a strasbourgi „Farkas veremben” ordítják le a fejünket. Úgyhogy, sajna el kell keserítenem azokat az álmodozó csodaváró szektánsokat, akik szerint az ő porbafingó Messiásuk, a Peti baba valamiféle olimposzi félisten, vagy netán egy új gróf Bethlen István. Mert, nem az, még véletlenül sem. Most komolyan, nehogy már valaki elhiggye, hogy ez a nárcisztikus szegdugasz cirka fél év alatt a saját géniuszának köszönhetően érte el, hogy itthon még a csapból is ő folyjon klórozott víz helyet! Arról meg már nem is beszélve ugye, hogy két héttel ezelőtt a két összeillő replikáns a szemünk láttára és a fülünk hallatára tartotta meg a király kézfogót. (Hiába, nincs is annál szebb, mint amikor két izmos férfitest egymáshoz simul!) Mondjuk, a sukár germán (menyasszonyról) eddig is tudtuk, hogy még a Führer asszonyánál is jobban gyűlöl minket, de a daliás magyar vőlegényéről, csak ott hullott le igazán a Zorro álarc. A gyanútlan magyar násznép így tudhatta meg minden kétséget kizáróan, hogy a germán arájához hasonlóan Babszem Peti sem több mint egy hataloméhes törtető parazita és semmi több. Aki vérig sértett hiúsága folytán, képes áskálódni a saját hazája ellen, mert képtelen elviselni, hogy elvették a játékát. Azaz, a fényűző luxushoz szokott udvaroncoknak dukáló havi sokmillás apanázst és az ezzel járó főúri privilégiumokat. Hát, ezt a megalázó kegyvesztést igyekszik ő ilyen hisztérikusan megbosszulni –, kerül, amibe kerül. Azt hiszem, a nyílt hazaárulás tényét ezen a ponton már fölösleges is tovább feszegetni, de azért csak úgy halkan jegyezném meg, hogy a mi vitéz Dobó Pista bátyánk anno’ az efféle gyalázatért, simán pálcát tört és aztán kötelet adott. De, hát hogyan is elemezhetnénk olyas valakinek a morális mozgató rugóit, aki a saját feleségét lehallgatta, megzsarolta, a karrierjét tönkretette és emellett még terrorban is tartotta?

De, ha már a nyílt hazaárulásnál tartunk, feltétlenül említésre méltó még, a rovott múltú Szemlőhegyi Rosenberg házaspár is, akik szintén szent küldetésüknek tekintik, hogy ismét egy brutálisan elnyomott szolganépet csináljanak belőlünk, a tejjel-mézzel folyó nyugati Kánaán totális alárendeltségében. Gondolván, ott majd jól megtanítanak minket kesztyűbe dudálni, késsel-villával enni, újságpapír helyett puha illatosított WC-papírt használni – egyszóval: fölvilágosult ejrópai módon viselkedni. S miközben, mi ilyen örvendetes módon civilizálódunk, addig a New York-i és a Brüsszel-i bankár főncik legnagyobb megelégedésére, gondolom rögtön reaktivizálva lennének Vida Ferenc és Major Ákos vérbírók mai megfelelői, szép sorra újra megnyílnának a recskihez hasonló gulágok és az uniós jogharmonizációra fittyet hányva, nálunk egyedüliként ismét lázasan ácsolnák a bitófákat. (Tehát, mindaz, amit az ő haramia fajtájuk immár 35 éve szerencsésen megúszott.) Ám a mostani hazaárulókkal ellentétben, a régi moszkovitáknak legalább volt annyi eszük, hogy a saját jól felfogott érdekükben nem kötötték a magyarok orrára, hogy a muszka megszállás azért olyan áldásos, hogy ők az idők végezetéig nyugodtan uralkodhassanak és minden mozdítható értéket szanaszét lophassanak a „9 millió fasiszta országában”.

Mondjuk, az már más kérdés, hogy a magyarok zöme így is átlátott a szitán, aztán tette, amit kellett. Én aztán igazán nem rajongok egyik hazai maffia családért sem, de erős a gyanúm, hogy a hiperaktív helytartó aspiránsnak ezennel sikerült belefingania a nullás lisztbe. De, úgy is mondhatnám, hogy felköpött a levegőbe, aztán tátott szájjal aláállt. Úgyhogy, a minden libahájjal megkent felcsúti keresztapának már nincs is más dolga, mint a szájkosarát vesztett Petikét beszélni hagyni. Ő tuti, hogy ugyanúgy ki fogja kaparni neki a forró gesztenyét, ahogyan azt a Böszme Feri meg a Márki-Zay Peti tette annak idején. Azt hiszem, ezt hívják nyilvános politikai harakirinek. Úgyhogy, nem köll itt betojni, mert, ha jól sejtem, még jó sokáig marad minden a régiben.

Horváth András