Majd a Tibi bá elintézi!

Nem tudom, hogy ki hogy dolgozza fel az elkerülhetetlen
öregedés problémakörét, de nekem speciel egyre gyakrabban
jutnak eszembe, zsenge gyerekkorom kalandos emlékei. Mivel,
az élő fába is belekötni képes kötözködő vadbarmok már akkor
is szép számmal akadtak mifelénk, így nem volt nehéz analógiát
találnom a nemrég történt profin megrendezett utcai vircsaftra
(Menzel Tamás vs. Magyar Péter). Szóval, így utólag
visszanézve, mégiscsak szép idők voltak azok az átkos ’70-es
’80-as évek, amikor még úgy tűnt, hogy a rendszer elnyűhetetlen
és a jóságos Kádár Jani bácsi is örökké fog élni, mint Saint
Germain gróf, aki most éppen Biden tata képében kísért
bennünket.
Tehát, az úgy volt, hogy végzős „nyócadikos” diákokként én, a
Dudás Lali meg a Tóth Anti (a három Amigo), már voltunk
olyan marha nagy vagányok, hogy az utolsó héten kilógtunk a
suliból az utolsó előtti óraközi szünetben, amely egyébként
általában vagy orosz, vagy tesi óra volt. Hármunk közül, csak a
pelyhes állú Lali ismételt osztályt kétszer is, úgyhogy majdnem
nagykorú lévén evidens, hogy ő hozta a Kőbaltás sört, mert tőle
senki sem kérte el a barna fedelű fleknijét a Makk heteshez
címzett csehóban. Dörzsölt fiatal jampecok lévén, okosba
behúzódtunk egy sötét sarokba, mivel egy-két eléggé megviselt
idegzetű tanár bácsi rendszeresen az említett sarki kocsma előtt
volt kénytelen elhaladni, amikor szokása szerint, kisurrant egy
kis rumba fojtani a bánatát, egy kevésbé látogatott
vendéglátóipari egységbe. Dologidő lévén, rajtunk kívül csak
néhány tengerészként dülöngélő, gumicsizmás és kukacos

sapkás Tsz-dezertőr tartózkodott még a csapoltsör szagú
műintézményben, na meg a bögyös Csordás Teca néni a tulaj,
akinek az utcán már negyedikes korunk óta hangosan
köszöntünk, de ő valahogy soha nem ismert meg minket, amikor
kiszolgálta nekünk a tiltott nedűt. Épp hogy elkezdett hatni az
első korsó erjesztett komló, amikor legnagyobb rémületünkre a
szigorú tekintetű és lapát tenyerű Tibi bá, a tesi tanár toppant be
az ajtón, a szokásos csehszlovák mackó melegítőjében. Pedig, a
folyosói pletykák szerint, a Tibi bá állítólag keményen meg lett
rendszabályozva, amikor egy óraközi kocsmalátogatás után,
óvatlanul rálehelt az igazgatónő elvtársnőre, az erősen puritán
elveket valló, Pintérné Kovács Piroskára. Ennek következtében,
kénytelen volt az egykori kedvenc kocsmájába visszajárni,
nehogy véletlenül összefusson egy „szintén zenész” férfi
kollégájával, egy sarokkal odébb. Szerencsére, „nem vett észre
minket” és őszinte megdöbbenésünkre, csak egy sima habos
kávét meg egy üveg Pepsi kólát rendelt, miközben nagy
műélvezettel elpöfékelt mellé két szál Románcot. Mint később
kiderült, a nagytermészetű fiatal felesége erélyes nyomására lett
ennyire antialkoholista, bár a cigiről már képtelen volt lejönni,
pedig egy kézilabda csapatra való gyereket akartak összehozni.
De, hát szerelem ide, asszonyi dominancia oda, azért a kocsma
fíling is roppant fontos egy férfiember számára. Mivel,
észrevétlenül kisurranni már nem tudtunk volna, ezért gyorsan
lementettük a maradék sörünket, hogy egy esetleges lebukás
esetén, bébifóka tekintettel mondhassuk: Mi már visszavittük az
üres Bambis üvegeinket és éppen most indulunk vissza a suliba.
Ekkor kezdődött el az artikuláltan üvöltözés kinn az utcán a
bejárat és bicikli istálló előtt. Egy Jutasi őrmester sztentori
hangjával megáldott, erősen tájszólásos vadbarom kezdett el
éktelenül ordibálni, akiről így látatlanban elsőre nem lehetett

eldönteni, hogy egy demizson házi bortól tépett-e be ennyire,
vagy csak szimplán, gyárilag ilyen elmebeteg –, vagy esetleg
mindkettő egyszerre. Valami Pityu nevű földijével volt valami
baja, aki állítólag még nem fizette ki neki egy szopós malac árát,
akiből azóta már rég disznótoros lett. A szabadtéri előadás
keretében, a felbőszült kárvallott felsorolta a nevezett Pityu
egész családfáját a Doberdónál elesett nagypapájáig
visszamenőleg. És, ha már így fölspannolta magát, részletes
jellemrajzot is mellékelt a nevekhez, külön ismertetve a nőnemű
családtagok ősi foglalkozását is, akiknek szexuális
szolgáltatásait pénz híján, most momentán nem tudna
megfizetni. Pedig, a benne felgyülemlett hatalmas feszültség
levezetése okán, momentán igencsak ráférne egy kis gyengéd
kényeztetés! Aztán, a légypiszkos ablakon kikukucskálva
rájöttünk, hogy a habzó szájú falusi Popriscsin egymagában adja
elő a nagy monológot, mert valamiért az a lila képzete támadt,
hogy a Pityu nevű adósa éppen most gurítja le a torkán, az egész
havi fizetését a nevezett kiskocsmában. Ebbéli megingathatatlan
hitében, szólongatta őt és a nagyobb nyomaték kedvéért párszor
még bele is rúgott az ajtóba. Mivel, egy böhöm nagy talpas-
tenyeres vadparasztról van szó, ezen a ponton már komolyan
kezdtük félteni testi épségünket. Ám, ezt a kültelki és tanyasi
viszonylatban is szokatlan cirkuszt megelégelve, akkor jelent
meg az ajtóban a szintén vágósúlyban lévő Teca néni, hogy
hatalmas testi ereje teljes tudatában véget vessen, ennek az
üzletrontó tombolásnak. Okos üzletasszonyként és pszichológus
lévén, kezdetnek beállt fenyegető pózba és bársonyos alt
hangján, megnyugtatta az őrjöngő elmebeteget, hogy az
emlegetett Pityunak már három napja a színét sem látta.
Továbbá, az elrettentés kedvéért, megemlítette még a körzeti
megbízott Gyula rendőr nevét is, aki egymaga simán felért két

kakastollas csendőrrel, ezért aztán hatalmas respektje volt a
faluban. Ez utóbbi volt a legmeggyőzőbb érv, az esztelen
őrjöngés befejezésére, mivel akkoriban még a legelvetemültebb
surmók sem akartak a szerv látókörébe kerülni, egy kocsmai
rendbontás során. A Teca néninek meg végképp nem hiányzott a
szivacs gyomrú Gyula rendőr, mert az minden egyes félhivatalos
látogatás alkalmával, lazán kiitta őt a fél vagyonából. Végül,
ezen takarékossági szempontokat figyelembe véve, végső
megoldásként ágyba hívó búgó hangon megkérdezte a Herkules
termetű Tibi bát’, hogy volna-é olyan lovagias, hogy kisegítené
őt szorult helyzetéből? Mert, teljesen nyilvánvaló volt, hogy ide
már egy igazi férfiember kell, méghozzá az intelligensebb
fajtából. Mondanom se kell, hogy a büszkeségtől mennyire
hízott a májunk, amikor a mi Piedonénk kötelességtudóan
azonnal fölállt, bólintott egyet, huszárosan bokázott és kiment
rendet csinálni. (Mert, ugyebár akkoriban a férfiak tudták a
kötelességüket!) Mondjuk a nők is, de ez most nem tartozik
szorosan a sztorihoz. A Tibi bá’ még az a fajta régi vágású
tornatanár volt, akinek testi és hangi adottságai lehetővé tették,
hogy egyszerre, akár negyven fegyelmezetlen farkaskölyökkel is
lazán elbánjon –, a legkisebb erőlködés nélkül. A derék tanerőről
az is hamar kiderült, hogy kiváló elmegyógyászi adottságokkal
is meg van áldva, mert egy oktávval túlharsogva a megvadult
gumicsizmás vadkant szelíden megkérdezte tőle: akarja-é, hogy
idehívja a Pityut szembesítésre? Meg esetleg azokat a hölgyeket,
akikről az imént olyan lesújtóan és degradálóan nyilatkozott?
Ezen a ponton, a habzó szájú sült paraszt egy csodálatos
metamorfózison (átalakuláson) ment keresztül és rögtön
átváltozott egy szelídített cirkuszi Leó oroszlánná. Már a falu
vezér bikájának (a Pityunak) említése is látványosan megingatta,
az eddig szabadon szárnyaló önbizalmát, de a gondolat, hogy

egyszerre három becsületébe gázolt dühös nőszemély is
elégtételt vehet rajta, bámulatosan sokat javított a
realitásérzékén. Így kellően megszeppenve, már nem győzte
bizonygatni, hogy, hát ő nem is így gondolta és békülékenysége
jeléül, rákezdett a „Csicsónénak három lánya” című népszerű
műnótára, miközben a viharvert Toldi biciklijére pattanva, nagy
nyolcasokat leírva távozott. Miután a Tibi bá’ mégiscsak
kénytelen volt lehajtani egy dacaj rumot, a Teca néni örök
hálájának jeléül, a maga úriember módján, cinkos szelídséggel,
beszólt nekünk a jótékony félhomályba, hogy most már húzzunk
vissza az oskolába, de vadmalac vágtában!
Bevallom, a fenti jelenetsor roppant nagy hatással volt a későbbi
jellemfejlődésemre –, mondjuk a Laliéra és Tóniéra már nem
annyira. Ez volt életem első nagy leckéje abból, hogyan kell egy
dühöngő elmebeteget megjuhászkodásra kényszeríteni a saját
fegyverével. Aztán, ahogy múltak az évek és záporoztak rám a
pofonok, úgy jött meg a bölcsesség is és rá kellett jönnöm, hogy
ez nem minden esetben működik. Ugyanis, ma már egy olyan
elfajzott bűnpártoló világban élünk, ahol jobbára a gátlástalan
bűnöző pszichopatáknak lejt a pálya és szinte mindig a
magamfajta normális, békés emberek húzzák a rövidebbet. Ezért,
ha csak tehetem, jó messzire elkerülöm az agresszív, nagypofájú
elmebetegeket, mert egyrészt, nem vagyok beoltva veszettség
ellen, másrészt, komoly gondok vannak a leheletükkel. Persze, a
drága-jó Tibi bának akkor még könnyű dolga volt a helyi talpas-
tenyeres sutyerákokkal, mert, ha netán nem használt a szép szó,
meg a szellemi fölény, egy jól irányzott nevelő célzatú maflás is
megoldotta a respekt kérdését. Félek, ma már szegény Tibi bá’
menne a börtönbe, rendbontás és súlyos testi sértés címén –efelől
semmi kétségem.

Horváth András