Az erdélyi magyarság morális, etikai tönkretevése

Reméltük – bár én szkeptikusan -, hogy 1989 úgynevezett forradalma, amelyről akkor tudtam, hogy a securitaté és a másodpárt-vezetés puccsa, hogy csak hoz, már a látszat kedvéért némi változást, egy olyan fenéknyalásban, óbégatásban, mélyre süllyedt országban, mint a Kón-fasiszta Románia volt. Reméltük (mi a naivak), hogy erdélyi magyarságunkon belül felszínre kerülnek szellemileg „jólneveltebb” egyének, akik felismerik a kihívást, s valós változásért állnak rajthoz. Erre jött az első leforrázottság: a megalakult REMEDESZNYIKOV szervezet elnöke egy házon belüli Ceausescu-fenéknyaló lett: Domokos Géza. Bár mint fenéknyalónak, a maiakhoz viszonyítva jelentős érdeme az erdélyi magyar könyvkiadás felemelése, igen komoly eredményekkel, s ez az érdeme egyedülálló. De jött az utód, a végtelenül gyengejellemű rafinált (tán ígéretes költőnek indulhatott volna) harácsoló posztkommunista, sőt szabadkőműves alattomosságú Markó Béla és minden élhetőséget maguknak elmutyizó csapata.

Ez a gáska az Erdély-irtás terén (Verestói Attila, Tánczos Barna) hihetetlen károkat okoztak a székely és a kalotaszegi erdők térségein. Olyan falopás ment, s megy végbe ma is, hogy az embernek sírhatnékja támad. Markóék az irodalom, zsurnalisztika terén rátelepedtek (nyilván szabadkőműves sugallatra) sajtókiadványaink, könyvkiadóink szinte mindegyikére. Olyan morális, etikai letaglózottságot okozva a magyarság lelkivilágában, amely aligha hozható helyre, olyan mélyek a sérülések. Középszerűvé, sőt lennebb zsugorították a sajtó-légkört, a színházit, s felhígítván félművelt, műveletlen, bedugott embereik által, s az oktatást, ösztönözvén a liberalizmus nevében a „valósítsd meg magad” semmilyenség szlogent, miközben gátlástalan harácsolás ment, s megy végbe az évek során. Ma Markó Béla már csak svájci, s még ki tudja honnani villájából küldi posztkommunista útmutató fércműveit. Aztán a harmadik fázis: a mai erdélyi magyar légkör, a kiábrándultság menekültség szerte a világban, bezártság, a még az alkotás szentségében hívő alkotóknak, olcsó ripacsos irodalmi kiadványok, szabadkőműves háttérhatalmi nyikhajokkal (szerkesztők, főszerkesztők) fulladásos élet, népszaporulat visszaesés, éhínség, s hogy ne soroljam tovább.

1993-as népszámláláskor 2.300.000-en voltunk. Ma már nem vagyunk egymilliónyian! A mai ReMeDeSznyikov vezetőség gyáva lapító, megbízhatatlanságban harácsoló kisstílű, középszeren aluli messze túltesz a hírhedt nemzetét szintén elárult román politikumon. S az anyaország vezetése (élén a külügyminiszter, Szijjártó Péter úrral) ezzel a gyengejellemű társasággal bratyizik, s nem kérnek tőlük semmit, sőt vállon veregetik a sunyi arcnélküliséget. Nem tehetem, hogy ne említsek meg néhány ReMeDeSznyikov politikumot, politikust, polgármester, akik kimagaslanak ebből a fertőből, s gyönyörű eredményeket éltek el településeik saját szakállon vállalásán keresztül a felemelkedésben. Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Kalotaszentkirály, Nagykároly, (kimagasló Kovács Jenő polgármester munkássága) és Kisbács polgármestere. Ezek az emberek bizonyították, hogy lehet szépet teremteni, s ez bizonyítja is, hogy egy korrupt, gyengejellemű ReMeDeSznyikov szervezet feleslegessé vált. Valami új kellene, hitgerjesztő, szabadkőműves nélküliség, mert Erdélyben (Romániáról nem is beszélve) veszélybe került a megmarasztó, élni akaró élet.

László György