Művész sorstalanság

Az őstehetségből fakadó intellektuális humor lelkes hódolójaként, bizton állíthatom, hogy a géppuska szájú Fábry Sándor az ezredforduló Magyarországának egyik legtehetségesebb és méltán legkedveltebb tv-és „sómenje” volt –, csak így magyarosan. Úgyis mondhatnánk, hogy a zseniális Hofi Géza, Antal Imre és a drága jó Boncz Géza (plusz Markos-Nádas) nyomdokain járva, olümposzi magasságba emelte a hazai Stand up Comedy műfaját, ami azóta sem sikerült senkinek.

Na, jó, nem mondom, azért akad még egy-két marhajó svádájú fiatal tehetség, akiken valóban jókat lehet nevetni (itt nem a lúdtalpas Győzikére gondolok), de az mégsem ugyanaz a nívó –, ugyebár. Az Esti Showder pl. egyenesen az Ed Sullivan és a David Letterman fémjelezte, késő esti jenki tv-és show-műsorok szintjét ostromolta hazai viszonylatban. Ez ismét félreérthetetlen üdítő élményét adta annak milyen is az, amikor egy szikrázó elméjű értelmiség szórakoztat. Ennek népszerűségét akkoriban egyedül csak a Friderikusz Show tudta túlszárnyalni, de az is csak a sokmilliós sztárgázsikért idecsődített nyugati világsztároknak köszönhetően. De, ha már itt tartunk, azt is nyugodtan kijelenthetem, hogy a szintén zseniális Irigy Hónaljmirigy nevű formáció mellett a mi Sanyink volt az egyetlen igazán hatásos „wunderwaffe”, a Heti Hetes gyötrő média fölénye és szellemi kútmérgezése ellen. Tehát, szokásos proli irigység ide, héber szakmai féltékenység oda, be kell látni, hogy tényleg nagy penge volt ez a fószer –, a maga nemében és idejében. Aztán, ahogy múltak az évek, úgy koptak el a sziporkázó poénok és ezzel egyenes arányban csappant meg a mesés sztár gázsija is, a celebcsinálásra szakosodott RTL kanálison. Így aztán, abnormális túlkényeztetéshez szokott, kiöregedett szófosóként, kénytelen volt visszakujtorogni a gigantikus közpénzekből fönntartott köztévé biztonságos akol-melegébe, ahol ismét megnyílt neki Aladdin kincses barlangja. Ahol remek ritmusérzékkel, elég volt csak az egész országot leuraló új gazdi elvárásaihoz igazodni, hogy továbbra is számolatlanul dőljön hozzá a jájem –, orrvérzésig. Valahogy úgy, mint amikor a mesés gazdaságba már amúgy is belefúló félisten sztárfocisták a „jól megérdemelt nyugdíjba vonulásuk előtt”, úgy 30-35 évesen elszegődnek valamelyik sivatagi olajkirályságba, még pár évig lazán elbohóckodni, púposkodni és persze még hülyébbre gazdagodni. A minden tekintetben egyre csak dagadó Sanyinak sem kellett már többé görcsölnie a fránya nézettségi adatok miatt, mert konkurencia híján, mindenféle tét nélkül, immár jóformán csak saját magát szórakoztatta, az erősen izzadságszagú ripacskodásával. (Hiába, így múlik el a világ dicsősége.) De, ne vessünk rá követ, hiszen manapság ugyan ezt teszi, ugyan ezen a senki által nem nézett tv-kanálison, a szintén már rég kiégett Bagi-Nacsa megélhetési duó is.

Csakhogy, átérezzük, milyen piszkosul keserves kenyér ez, a mi méltatlanul mellőzött Sanyink mostanság könnyes nosztalgiával gondol vissza a régi-szép daliás időkre. Jelesül, az egykori RTL-Klubos askenázi főnökeitől grátiszba kapott, világkörüli kéjutazásokra és a jó vaskos prémium borítékokra, amelynek mostani hiányát, csak egy vér profi pszichológus segítségével képes földolgozni. A kérdésre, hogy mégis mivel lehetne őt némileg kiengesztelni, először szerényen rávágja, hogy/hát „egy Kossuth-díjjal kiegyezne”, mert szerinte –, az már rég járna neki. Aztán, amikor, a mélyen együtt érző beszélgető társa újra rákérdez, hogy jól hallotta-é –, erre már dörzsölten azt válaszolja, hogy „Ezektől, semmit –, drágám!” Minden esetre, számomra rettentően elkeserítő azt látni, hogy ez a keserves adóforintokból múlti milliárdossá gazdagodott celeb pojáca öregségére (és önmaga szégyenére), most a potya luxus utazásokat meg a sokmilliós prémiumokat siratja. Ilyesmit kapni nyilván kurva jó érzés, kunyerálni viszont, roppant kínos és megalázó. (Hiába, nem lehet mindenki egy John Lennon, aki csak úgy lazán visszaküldte a lovagkeresztjét a királynőnek!) Hát, hová lett a mi Sanyinkból az a legendás értelmiségi tartás? Főleg, hogy már olyan betegre kereste magát, hogy akár még egy saját kis pálmafás szigetecskét is vehetne magának, valahol a Bermudákon, ha nem lenne ennyire szarrágó. Amikor meg úgy fogalmaz, hogy: „Ezektől, semmit drágám!” –, az úgy hangzik, mintha őkelme –, mélyen megvetné ezt a hálátlan, smucig rabló bandát. Akkor meg miért hiányzik tőlük annyira az a rohadt Kossuth-díj –, tán csak nem irigykedik a nemzet legnagyobb csótányára? Enélkül talán nem érzi eléggé nagy embernek magát? Ilyenkor valahogy az alapból, tiszta elmebeteg Galla Miklós meg a csövessé züllött Zalatnay Cini jut eszembe, akik szintén képtelenek földolgozni ezt kínzó traumát. Szóval, fájdalmas látvány, ahogy egy ekkora formátumú entellektüel ilyen durcásan követelőzik, ennyire hitvány disznófejű nagyurak asztalánál, amikor ez a szarrágó banda eddig is hülyére kényeztette őt mindenféle tekintetben –, a magyarok keserves adójából. A magamfajta, csóró adózó barom ezt hívja: beteges kapzsiságnak és nárcisztikus önimádatnak. Pártunk és kormányunk Alfred Rosenbergje, a véres szájú, Bayer Zsóti eme durcás méltatlankodás hallatán, rögtön akcióba is lépett és sietett megfosztani a Sanyit, a maradék illúzióitól is, az oly annyira áhított –, jó zsíros állami elismerés kapcsán. A párt média ökle, nemcsak simán rendre utasítja a Sanyit, hanem egyenesen ki is rekeszti őt a nemzeti NER-maffia nagy családjából és erélyesen arra kéri, hogy soha többé ne jelenjen meg Kötcsén, az oligarcha párt elit nagy seregszemléjén. Ez valami olyan csapás, mint amikor a cső buzi Ernst Röhmöt egyszer csak kiiktatták a nürnbergi fáklyás felvonulásokról, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a Sanyit legalább életben hagyják. Mindezt megfejelve, a párt ökle pacekban felrója neki, hogy mennyire nagyképű, milyen tolakodóan arrogáns és, hogy nulla a teljesítménye –, mármint a buzgó seggnyalást illetően.

Tehát, nem az a baj vele, hogy már senki sem tud röhögni az erőltetett ripacskodásán, hanem, hogy nem tóta eléggé lelkesen: a haramia banda szekerét! De, nem is vitte el őt magával a Pampalini Zsolti a namíbiai szafarijára, oroszlánra, antilopra meg kaffer bivalyra lesni! Mert, hogy azt ki kell érdemelni. Pedig a Kláriferi és a Bajnai Gordi őrült ámokfutása idején, jóformán a Fábry Sanyi volt az egyetlen nagymenő média celeb, aki már akkor előre tudta hova kell majd smúzolni –, és íme a hála. Hát érdemes volt ezeknek a hálátlan bitangoknak megszakadni? Szóval, a magyar Alfred Rosenberg kimondta az ítéletet, miszerint: az ős fideszes Fábry Sanyinak –, nincs többé helye a Nagy Ferók, a Mága Zoltánok, a Kovács Ákosok, a Fásy Ádámok és a Tóth Gabik között, a népnemzeti kulturális elitben. Ebből is látszik, hogy az igazi emberi nagyságot: nem Kossuth-díjban mérik!

Horváth András