/Oroszország nem agresszor/
Hülyék ideje
/Oroszország nem agresszor/
Eljött a nap, idő, amikor ki kell állni, s az eddig álcázott jópofáskodó ábrázatot fel kell mutatni, bevallani: hol állsz. Mert a gonosz álarcosság, amely magával hozta a kommunista-liberális idő rejtegetett céljait, s annyira megrakta az emberi agyak szekerét, felemás, félrevezető, jellemfosztó, demagóg ideákkal, hogy napjaink nemzetének szekere recseg-ropog, sárba ragadtan. Ma Európa úgymond nagy nemzetei, francia-, angol-, s a sántikáló németség megkapták, ami jár: a lenullázottságot, mert évtizedekre menően csak a hamisságon, a mások félrevezetésén, kijátszásán, kifosztásán járt az eszük. Az Európai Unióról nem is beszélek, az félkótyák gyűjtőtábora. A realitástól távol eső vezetés gettója. És Európa népeinek agyi állapota szinte a nullával egyenlő. Ma kontinensünket minden ravasz, hájjal megkent réteg vezeti, bitorolja, amely azt hiszi, hogyha egy általános háború törne ki Oroszországgal, ők megúsznák a fotelek mélyén.
Szegény Európa! Nemcsak ellopatott, de szépségeszményeiben sosem volt így megalázva, mélyre süllyesztve. Ma Oroszország, mint európai állam is, védelmezi az érték mentén való gondolkodást, a nemzeti kultúrák tiszteletét, a hazaszeretet bűvösségét, ezzel a sok nyugati gyengejelleműséggel szemben. Ami a kirobbantott háborúságot jelenti, ha egy olyan gyűlölettel teli országpusztítót, mint a lejárt mandátumú ukrán elnököt „leelnökuraznak”, akinek én ki sem mondom a nevét, nemhogy kezet fognék vele, akkor nincs, amiről beszélni. Európa nemhogy elsüllyed, már elvan! S nem hiszem, hogy a következő évtizedekben visszatér, előbukkan emlékezetében egykori kultúrát felmutató bűvössége, mert képessége erre egyre vékonyabb.
Ami a háborút illeti, az oroszok csak a köreiket védik, mert a Nyugat szemet vetett földjükre, hiszen hozzászoktak sok évszázadon át a gyarmatok fosztogatásához. Magyar népünk téblábol, félbolond politikai ugrálók rázzák az öklüket, de nagyobb baj, hogy az ilyen félkótyáknak tömegbázisuk van, lehet, s a gondolkozni nem tudás súlyossága épp ez. Hagyják magukat belecsalni, félrevezetni a semmibe, a fejnélküli tobzódás ürességében, a lelki kultúra nélküli elbutultság káoszába. Nem sok biztató jelet látok, mert nincs egyértelmű kiállás az értékek mentén. Csak szócsépléses, szép ruhába öltöztetett kietlenség. Akik tisztességgel az őszinteség talaján állnak, szinte hiábavalónak érzik magukat, mert a meghirdetett törvényeket nem igen tartatja be a kétszínűség számtalan kibúvója, s így a szellemi fogódzók egyre távolabb kerülnek, ami a művelődés hiteles szárnyán lelkiekben végbemehet.
László György