\u00daj keny\u00e9r, r\u00e9git\u00f6rt\u00e9nettel
\nAmikor v\u00e9ge lett a vil\u00e1g\u00e9g\u00e9snek, romokban hevert sok-sok
\nfalu, v\u00e1ros. Debrecent sem k\u00edm\u00e9lte meg a muszka,
\nNagyap\u00e1tokat is sokszor vitt\u00e9k romeltakar\u00edt\u00e1sra, \u00e9p\u00edtkez\u00e9sre.
\n\u00c9n meg itt voltam a h\u00e1rom gyerekkel. Igaz, Erzsi n\u00e9n\u00e9d m\u00e1r
\nbet\u00f6lt\u00f6tte a 14. \u00e9let\u00e9v\u00e9t, \u0151t meg az\u00e9rt kellett vigy\u00e1zni. A
\nmuszka kegyetlen\u00fcl elb\u00e1nt minden l\u00e1nnyal, asszonnyal, aki
\ncsak az \u00fatj\u00e1ba ker\u00fclt. Azt mondt\u00e1k, nem is oroszok voltak \u0151k,
\nhanem ukr\u00e1nok, legal\u00e1bbis a kegyetlenebbje. Az orosz muzsik
\nfia \u00e9ppen \u00fagy szerette a f\u00f6ldet, tisztelte a l\u00e1nyokat, mint
\nodahaza. De hozz\u00e1nk a II. ukr\u00e1n front \u00e9rkezett, akikt\u0151l m\u00e9g
\nma is megborzadok, ha eszembe jutnak \u2013 id\u00e9zte a r\u00e9gm\u00falt
\nid\u0151ket Nagyany\u00f3. \u00cdgy, arat\u00e1s ut\u00e1n mindig valamilyen
\nt\u00f6rt\u00e9netet hal\u00e1szott el\u0151 a lelk\u00e9b\u0151l, ahogy mondta, oda rejtette
\nel. Ha sz\u00e9p, h\u00e1t az\u00e9rt, hogy melengesse a sz\u00edv\u00e9t, amikor
\nesz\u00e9be jut. A f\u00e9lelmeteset pedig az\u00e9rt, hogy tanuljon bel\u0151le az
\nut\u00f3kor is, hogy tegyenek meg mindent a h\u00e1bor\u00fa elker\u00fcl\u00e9s\u00e9re.
\nMert nemcsak a harcol\u00f3 katon\u00e1k szenvedik meg ezt az
\nesztelen \u00f6ld\u00f6kl\u00e9st, de a h\u00e1torsz\u00e1g is, mi, itthon hagyott
\nasszonyok, l\u00e1nyok, \u00f6regek.
\nEml\u00e9kszem, amikor Nagyap\u00e1tokat m\u00e1r kora hajnalban vitt\u00e9k,
\n\u00e9p\u00edteni a szebb j\u00f6v\u0151t, mi meg itthon maradtunk, kifosztott
\nkamr\u00e1val, h\u00e1rom \u00e9hes sz\u00e1jjal, s azt sem tudtam, mit fogok adni
\nnekik. Szeg\u00e9ny Nagyap\u00e1tok sokszor hazahozta m\u00e9g azt a
\nfalatka kenyeret is, amit odal\u00f6ktek nekik \u00e9lelemk\u00e9nt.
\nMondtam is, hogy \u00e9hen nem lehet dolgozni, egye csak meg,
\nmi majd elrendezz\u00fck a sorsunkat.<\/p>\n
– A sz\u00edvem is \u00f6r\u00fcl ilyenkor, ha l\u00e1tom, hogy falj\u00e1k be azt a
\nsz\u00e1raz kenyeret, ami sokszor dohos lisztb\u0151l s\u00fclt, az
\neny\u00e9mek meg meg is k\u00f6nnyezik, hogy kenyeret kapnak \u2013
\nszokta volt ilyenkor Nagyap\u00f3 mondani, s Nagyany\u00f3m is
\ncsak \u00fagy tess\u00e9k-l\u00e1ss\u00e9k r\u00f3tta meg, ami fel\u00e9rt egy
\ndics\u00e9rettel is.
\n-Eml\u00e9kszem, azon a j\u00faliusi napon is \u00e9pp olyan rekken\u0151
\nh\u0151s\u00e9g volt, mint mostan\u00e1ban, id\u00e9zte vissza a r\u00e9gm\u00falt
\nt\u00f6rt\u00e9nelm\u00e9t. M\u00e1r lefekv\u00e9shez k\u00e9sz\u00fcl\u0151dt\u00fcnk, Nagyap\u00e1tokat
\nmost sem engedt\u00e9k haza, amikor valaki halkan megverte a
\nszoba ablak\u00e1t. \u00d3vatosan, \u00f6sszeszorult gyomorral nyitottam
\nki, h\u00e1t ott \u00e1llt Annus, a szembeszomsz\u00e9d. R\u00e1csod\u00e1lkoztam,
\nmit akarhat ilyen k\u00e9s\u0151n, s az ember azonnal rosszra gondolt.
\nT\u00e1n csak nem t\u00f6rt\u00e9nt ap\u00e1tokkal valami \u2013 villant \u00e1t a
\ngondolat, de Annus megszabad\u00edtott a gy\u00f6trelmekt\u0151l.
\n-Learatt\u00e1k a hat\u00e1rban a b\u00faz\u00e1t, azt\u00e1n azt mondt\u00e1k, miel\u0151tt a
\ntarl\u00f3t fel\u00e9getik, kimehet\u00fcnk hajnalban b\u00f6ng\u00e9szni.
\n\u00c9rtetlen\u00fcl n\u00e9ztem r\u00e1. \u2013 Hogyan, mivel? \u2013 De \u0151 meg csak
\ngy\u0151zk\u00f6d\u00f6tt, gyere a gyerekekkel egy\u00fctt, hiszen k\u00fcl\u00f6n\u00f6sen
\nErzsike m\u00e1r el\u00e9g nagy, de a kisebbek sem p\u00f3ly\u00e1sok m\u00e1r. Azt
\nmondj\u00e1k, a lehullott szemeket begy\u0171jthetj\u00fck, hogy legyen egy
\nkis ennival\u00f3nk idehaza.
\nH\u00e1t \u00f6sszek\u00e9sz\u00fclt\u00fcnk pitymallatkor. A kakas m\u00e9g nem is
\nkukor\u00e9kolt, mi m\u00e1r \u00fatra k\u00e9szen \u00e1lltunk. Nem volt mit k\u00e9sz\u00fclni,
\na cegl\u00e9di kann\u00e1nkat megt\u00f6lt\u00f6tt\u00fck k\u00fatv\u00edzzel, a gyerekek kaptak
\negy-egy nyakba akaszt\u00f3s tariszny\u00e1t, azt\u00e1n m\u00e1r kint is voltunk
\naz utc\u00e1n, v\u00e1rva Annust.<\/p>\n
Kicsit elmosolyodott, ahogy visszaid\u00e9zte azokat a zord id\u0151ket.
\n\u2013 Ap\u00e1toknak a t\u00e9rd\u00e9t verdeste a tarisznya, amit r\u00e1akasztottam.
\n\u2013 \u00c9desmama, \u00e9n ezt mind teleszedem b\u00fazaszemmel mondta
\nolyan lelkesed\u00e9ssel, hogy az embernek kicsordult a k\u00f6nnye.
\nAzt\u00e1n megj\u00f6tt Annus, halkan elindultunk, s mire ki\u00e9rt\u00fcnk a
\nhossz\u00fa, kacskaring\u00f3s Pet\u0151fi S\u00e1ndor utc\u00e1n, m\u00e1r voltunk vagy
\nk\u00e9t tucatnyian. Csendben mas\u00edroztunk, hiszen ez most nem
\nolyan volt mint a h\u00e1bor\u00fa el\u0151tti arat\u00e1s, amikor tudtuk, hogy
\nmennyi \u00e9letet is adott a zs\u00edros magyar f\u00f6ld.
\nA Nap m\u00e9g \u00e1tfordult a m\u00e1sik oldal\u00e1ra, amikor ott \u00e1lltunk a
\nhatalmas b\u00fazamez\u0151 sz\u00e9l\u00e9n. Szinte vez\u00e9nysz\u00f3ra ki-ki fogott
\negy szakaszt \u00e9s m\u00e1r bele is fogtunk a szemek gy\u0171jt\u00e9s\u00e9be.
\nMez\u00edtl\u00e1b, a tarl\u00f3n t\u00e9rdelve kerest\u00fck a lehullott szemeket, amik
\na kasz\u00e1l\u00e1skor kihullottak. Keserves keny\u00e9r lesz ebb\u0151l \u2013
\ns\u00f3hajtoztunk, mert m\u00e1r igen csak magasan j\u00e1rt a Nap az \u00e9gen,
\nmire egy mar\u00e9knyi b\u00fazaszemet begy\u0171jt\u00f6tt\u00fcnk a tariszny\u00e1nkba.
\nAp\u00e1d t\u00e9rd\u00e9t m\u00e1r felsebezte a tarl\u00f3, kiserkent a v\u00e9re, de Erzsike
\nl\u00e1ba is sajogott, ahogy pr\u00f3b\u00e1lt egyens\u00falyozni a lev\u00e1gott
\nb\u00fazasz\u00e1rak k\u00f6z\u00f6tt. M\u00e1r lehetett vagy t\u00edz \u00f3ra is, amikor
\nabbahagytuk, mert kegyetlen\u00fcl f\u00e1jt a kez\u00fcnk, talpunk, t\u00e9rd\u00fcnk.
\n\u00d6sszeszedel\u0151zk\u00f6dt\u00fcnk, amikor a messzi \u00fatr\u00f3l nagy sietve
\nl\u00e1ttuk, hogy \u00e9ppen fel\u00e9nk tart Katona Jank\u00f3 apja, a v\u00e9n Jank\u00f3.
\nLihegve, leveg\u0151t kapkodva igyekezett, s amikor hozz\u00e1nk \u00e9rt,
\nelf\u00fal\u00f3 hangon mondta:
\n-Ne a f\u0151utc\u00e1n gyertek, hanem a kertek alatt, mert a k\u00f6zs\u00e9gh\u00e1za
\nk\u00f6rny\u00e9k\u00e9t ellept\u00e9k a muszk\u00e1k \u00e9s a hozz\u00e1juk d\u00f6rg\u00f6l\u0151dz\u0151
\nuras\u00e1gf\u00e9l\u00e9k. Elterjedt a h\u00edre, hogy kint vagytok begy\u0171jteni a
\nb\u00faz\u00e1t \u00e9s biztosan elhagytak a kasz\u00e1sok egy-egy sort, hogy a<\/p>\n
n\u00e9p vagyon\u00e1b\u00f3l azt ti el tudj\u00e1tok lopni. Ez\u00e9rt pedig ak\u00e1r
\nakaszt\u00e1s is j\u00e1r! \u2013 s\u00f3hajtott reszketve. \u2013 Ez\u00e9rt h\u00e1t eridjetek a
\nsz\u00e9r\u0171skert fel\u0151l haza, nehogy bajotok ess\u00e9k. Az asszonyok
\npedig csendben, szinte nesztelen\u00fcl megindultak, s ut\u00e1nuk a
\ngyereksereg is egy mukk nem sok, annyit sem sz\u00f3ltak, hiszen
\na h\u00e1bor\u00fa alatt m\u00e1r megtanult\u00e1k mit jelent, ha cs\u00f6ndben kell
\nmaradni.
\nAhogy haza\u00e9rt\u00fcnk, szinte le se vetett\u00fck a f\u00f6ldes ruh\u00e1nkat,
\namikor valaki ber\u00fagta a kiskaput. A gyerekeket gyorsan
\nbek\u00fcldtem a tisztaszob\u00e1ba, hogy b\u00fajjanak az \u00e1gyba, mintha
\nbetegek voln\u00e1nak \u00e9n pedig kimentem az udvarra. Ott \u00e1llt egy
\nv\u00f6r\u00f6s k\u00e9p\u0171 ember, mellette k\u00e9t szuronyos muszka.
\n-Hol van? \u2013 csak ezt \u00fcv\u00f6lt\u00f6tte, \u00e9n meg csak \u00e1lltam \u00e9s n\u00e9ztem
\nr\u00e1. \u2013 Mi? \u2013 k\u00e9rdeztem v\u00e9g\u00fcl, mert az a guta\u00fct\u00e9ses ember csak
\n\u00e1llt \u00e9s v\u00e1rt, mik\u00f6zben a k\u00e9t muszka m\u00e1r lecsatolta a v\u00e1ll\u00e1r\u00f3l a
\nfegyvert. \u2013 Sz\u00f3tlanul \u00e1lltam, v\u00e1rtam, hogy mi fog t\u00f6rt\u00e9nni, s
\natt\u00f3l tartottam, hogy ha ez az ember m\u00e9gis lel\u00f6vet, mi lesz a
\ngyerekeinkkel. Ekkor, mint egy vez\u00e9nysz\u00f3ra, ny\u00edlott a kiskapu
\n\u00e9s bel\u00e9pett rajta Nagyap\u00e1tok. Amikor megl\u00e1tta, mi folyik itt,
\nodarohant a versk\u00e9p\u0171h\u00f6z \u00e9s megr\u00e1ngatta: – Mi a j\u00f6v\u0151t \u00e9p\u00edtj\u00fck
\nDebrecenben, ti pedig az asszonyokat riogatj\u00e1tok! \u2013 \u00fcv\u00f6lt\u00f6tt
\nr\u00e1, s azt mondta, ha egy percen bel\u00fcl nem takarodnak ki innen,
\nmegy \u00e9s jelenti a k\u00f6zs\u00e9gh\u00e1z\u00e1n. A t\u00f6bbi asszony ura is ott van
\naz \u00fajj\u00e1\u00e9p\u00edt\u00e9sen, itt ne pr\u00f3b\u00e1lj\u00e1k f\u00e9lelemben tartani az itthon
\nmaradottakat, ink\u00e1bb hozzanak ennival\u00f3t, mert felkopik az
\n\u00e1lluk a gyerekeknek is. Ha hoz egy kis \u00e9lelmet a falunak,
\nholnap nem fogom jelenteni a szovjet parancsnoks\u00e1gon<\/p>\n
Debrecenben \u2013 mondta, m\u00e9g mindig felemelt hangon, majd
\nv\u00e1llon ragadott \u00e9s betuszkolt a pitvarba.
\nAmikor becsuk\u00f3dott a kapu, akkor eredtek csak el a
\nk\u00f6nnyeim, az \u00e1t\u00e9lt riadalom miatt. De m\u00e1r ekkor a gyerekek is
\nkit\u00f3dultak, s \u00e1t\u00f6lelt\u00e9k Nagyap\u00e1tokat. \u2013 \u00c9despapa, de j\u00f3, hogy
\nmegmentette \u00c9desmam\u00e1t \u2013 mondta Erzsike \u00e9s odahajolt az
\napj\u00e1hoz \u0151 is.
\n– K\u00e9s\u0151bb, amikor m\u00e1r egy kicsit el\u00fclt a lelkekben is a
\nvihar, Nagyany\u00f3 csak megk\u00e9rdezte: – Azt\u00e1n milyen
\nszovjet parancsnokot emlegett\u00e9l te?
\n– -Hadd el Erzsik\u00e9m, tudtam, hogy att\u00f3l megijednek,
\nhiszen akkora m\u00e9g itt a k\u00e1osz, azt sem tudj\u00e1k ki a
\nparancsnok \u00e9s ki az, akit utas\u00edtani kell.
\nDe m\u00e1r erre Nagyany\u00f3 is elmosolyodott \u00e9s \u00f6sszecsapta a k\u00e9t
\ntenyer\u00e9t: – Mindig is huncut ember volt\u00e1l, ezt tudtam r\u00f3lad \u2013
\nnevetett. H\u00e1t m\u00e9g, amikor a versk\u00e9p\u0171 visszaj\u00f6tt egy nagy
\nbatyuval a h\u00e1t\u00e1n, akkor volt nagy meglepet\u00e9s. \u2013 Ezt az
\nel\u00f6lj\u00e1r\u00f3 k\u00fcldte, vittek m\u00e1s h\u00e1zakhoz is egy kicsik\u00e9t, ahol
\ngyerekek vannak \u2013 mondta, s riadt tekintettel pislogott
\nNagyap\u00f3ra. \u2013 Azt\u00e1n holnap hallgasson \u00e1m, mert nem
\nszeretn\u00e9nk itt semmif\u00e9le vizsg\u00e1latot \u2013 mondta, s m\u00e1r fordult
\nis sarkon \u00e9s ahogy j\u00f6tt, \u00fagy el is sietett.
\nNagyap\u00f3 r\u00e1n\u00e9zett Nagyany\u00f3ra, s huncutul mondta: – No
\nl\u00e1tod, ennyit \u00e9r a hat\u00e1rozott fell\u00e9p\u00e9s, s m\u00e1r szedte is ki a
\nzs\u00e1kb\u00f3l az \u00e1ld\u00e1st, ami val\u00f3ban azt jelentette
\nmindannyi\u00f3nknak. \u00c1th\u00edvtuk Annust a szomsz\u00e9db\u00f3l, meg a
\nPirityi\u00e9ket is, s igazs\u00e1gosan elosztottuk h\u00e1rom fel\u00e9. \u2013 Ha<\/p>\n
tudtok bel\u0151le m\u00e9g adni valakinek, adjatok, nem tudni, kik
\nkaptak m\u00e9g csomagot, de ahol kicsi gyermek van, ott
\nlegyen, ami \u00e9letben tartja a gyerekeket.
\nM\u00e1snap kora reggel friss cip\u00f3 illatra \u00e9bredt a csal\u00e1d.
\nNagyany\u00f3, ahogy visszaeml\u00e9kezett erre az arat\u00e1s ut\u00e1ni
\nnapra, a kez\u00e9vel a leveg\u0151ben form\u00e1zta a cip\u00f3kat, amiket a
\ngyermekeknek s\u00fct\u00f6tt, hiszen a veres k\u00e9p\u0171t\u0151l kapott b\u00faz\u00e1val
\negy\u00fctt m\u00e1r jutott mindenkinek egy kicsike. Azt hiszem, ez
\nvolt az igazi \u00faj keny\u00e9r \u00fcnnepe, amikor valamennyien
\n\u00e1t\u00e9rezt\u00fck, mit is jelent sz\u00e1munkra ez. \u00c9hezt\u00fcnk kor\u00e1bban is
\np\u00e1rszor. \u00c9n az els\u0151 vil\u00e1g\u00e9g\u00e9s ut\u00e1n, hiszen akkor meg \u00e9n
\nvoltam kicsi gyermek, bizony sokszor \u00fcres volt a kamra,
\nmire a sz\u00fcleim el\u00e9rt\u00e9k, hogy ha nagy lakom\u00e1ra nem is, de a
\nmindennapi keny\u00e9rre jusson. Meg is becs\u00fclt\u00fck, m\u00e9g a f\u00f6ldre
\nlehullott morzs\u00e1t is \u00f6sszeszedt\u00fck, s a magunk fajta f\u00f6ldet
\nm\u0171vel\u0151 embern\u00e9l soha nem volt ismert a pocskol\u00e1s.
\nS mert a hossz\u00fa mese ideje alatt a kemenc\u00e9ben m\u00e1r megs\u00fclt
\na friss cip\u00f3, amit Nagyany\u00f3 erre az alkalomra k\u00e9sz\u00edtett,
\nNagyap\u00f3 gondosan kiszedegette a kicsi cip\u00f3kat. \u00c9ppen
\nolyanokat, mint amilyeneket hajdan\u00e1n a mi sz\u00fcleinknek
\ndagasztott Nagyany\u00f3, mert hogy \u0151k \u00edgy eml\u00e9keztek \u00e9vr\u0151l-
\n\u00e9vre az \u00faj keny\u00e9rre, a magyarok kenyer\u00e9re, amelyn\u00e9l
\nfens\u00e9gesebb \u00edz nem is l\u00e9tezett sz\u00e1mukra.
\nManaps\u00e1g, ha egy-egy \u00fczletbe bet\u00e9vedek, bizony sokszor
\neszembe jutnak Nagyany\u00f3\u00e9k, l\u00e1tva a sok keny\u00e9rf\u00e9les\u00e9get, a
\nm\u0171cip\u00f3kat \u00e9s vegyszer illat\u00fa \u00e9telp\u00f3tl\u00f3kat, elgondolkodom
\nazon, vajon az ut\u00f3kor m\u00e9g valaha meg\u00edzlelheti azt az igazi
\nkenyeret, amely annyi \u00e9vsz\u00e1zadokon \u00e1t \u0151rizte az \u0151si tud\u00e1st<\/p>\n
\u00e9s szeretetet. Eml\u00e9kszem, Nagyap\u00f3 minden \u00e1ldott nap,
\nmikor kez\u00e9be vette a kenyeret, ha m\u00e1r csak egy kicsike
\ncs\u00fccs\u00f6k is maradt, arra is keresztet vetett a bicsk\u00e1j\u00e1val,
\nmiel\u0151tt belev\u00e1gott. De sokszor megmosolyogtam, amikor az
\n\u00e9des dinny\u00e9hez \u00e9pp \u00fagy, mint a sz\u0151l\u0151f\u00fcrt\u00f6kh\u00f6z mindig
\nkenyeret k\u00e9rt Nagyany\u00f3t\u00f3l, mert szerinte keny\u00e9r n\u00e9lk\u00fcl m\u00e9g
\n\u00edze sincs a gy\u00fcm\u00f6lcsnek. Hi\u00e1ba pr\u00f3b\u00e1ltam r\u00e1besz\u00e9lni, hogy
\nk\u00f3stolja meg mag\u00e1ban, de soha nem tette. A keny\u00e9r haja az
\naludttejhez val\u00f3, a b\u00e9l\u00e9se a gy\u00fcm\u00f6lcsh\u00f6z, a szikkadt mell\u00e9
\nszalonna vagy n\u00e9ha egy kis s\u00f3dar duk\u00e1l \u2013 ok\u00edtott, s nagy<\/p>\n","protected":false},"excerpt":{"rendered":"
\u00daj keny\u00e9r, r\u00e9git\u00f6rt\u00e9nettel Amikor v\u00e9ge lett a vil\u00e1g\u00e9g\u00e9snek, romokban hevert sok-sok falu, v\u00e1ros. Debrecent sem k\u00edm\u00e9lte meg a muszka, Nagyap\u00e1tokat is sokszor vitt\u00e9k romeltakar\u00edt\u00e1sra, \u00e9p\u00edtkez\u00e9sre. \u00c9n meg itt voltam a h\u00e1rom gyerekkel. Igaz, Erzsi n\u00e9n\u00e9d m\u00e1r bet\u00f6lt\u00f6tte a 14. \u00e9let\u00e9v\u00e9t, \u0151t meg az\u00e9rt kellett vigy\u00e1zni. A muszka kegyetlen\u00fcl elb\u00e1nt minden l\u00e1nnyal, asszonnyal, aki csak az […]<\/p>\n","protected":false},"author":1,"featured_media":0,"comment_status":"open","ping_status":"open","sticky":false,"template":"","format":"standard","meta":{"footnotes":""},"categories":[1],"tags":[],"class_list":["post-1205","post","type-post","status-publish","format-standard","hentry","category-egyeb"],"aioseo_notices":[],"_links":{"self":[{"href":"https:\/\/www.vilagmagyarsaga.hu\/index.php?rest_route=\/wp\/v2\/posts\/1205","targetHints":{"allow":["GET"]}}],"collection":[{"href":"https:\/\/www.vilagmagyarsaga.hu\/index.php?rest_route=\/wp\/v2\/posts"}],"about":[{"href":"https:\/\/www.vilagmagyarsaga.hu\/index.php?rest_route=\/wp\/v2\/types\/post"}],"author":[{"embeddable":true,"href":"https:\/\/www.vilagmagyarsaga.hu\/index.php?rest_route=\/wp\/v2\/users\/1"}],"replies":[{"embeddable":true,"href":"https:\/\/www.vilagmagyarsaga.hu\/index.php?rest_route=%2Fwp%2Fv2%2Fcomments&post=1205"}],"version-history":[{"count":3,"href":"https:\/\/www.vilagmagyarsaga.hu\/index.php?rest_route=\/wp\/v2\/posts\/1205\/revisions"}],"predecessor-version":[{"id":1208,"href":"https:\/\/www.vilagmagyarsaga.hu\/index.php?rest_route=\/wp\/v2\/posts\/1205\/revisions\/1208"}],"wp:attachment":[{"href":"https:\/\/www.vilagmagyarsaga.hu\/index.php?rest_route=%2Fwp%2Fv2%2Fmedia&parent=1205"}],"wp:term":[{"taxonomy":"category","embeddable":true,"href":"https:\/\/www.vilagmagyarsaga.hu\/index.php?rest_route=%2Fwp%2Fv2%2Fcategories&post=1205"},{"taxonomy":"post_tag","embeddable":true,"href":"https:\/\/www.vilagmagyarsaga.hu\/index.php?rest_route=%2Fwp%2Fv2%2Ftags&post=1205"}],"curies":[{"name":"wp","href":"https:\/\/api.w.org\/{rel}","templated":true}]}}