Magyar feltámadás
Csak magunkra számíthatunk
Különösen így, október végén, november elején kap nagyobb
figyelmet az elvándoroltak, a messzi távolba szakadtak
felemlegetése. Hiszen legújabb kori történelmünkben is sok-sok
tíz- és százezrek keltek útra a jobb élet reményében, akikből távol
az anyaföldtől lettek első generációs bevándorlók, hogy
gyermekeik, unokáik már végleg kiszakadjanak az ősi földből,
elvágják a gyökereket, amelyek még valaha magyarként
kapaszkodtak a humuszba. 1956 tragikus őszi hónapjaiban sokan
gondolták azt, hogy a történelem nem fogja megismételni
önmagát, s a szülőföld kényszerű elhagyása legalább az utókor
számára intő példa lesz: ne engedjék, hogy fiaik idegen népek
kapcáiként tengessék életüket, ne engedjék, hogy szép, okos fiaik,
lányaik más népeket boldogítsanak, gazdagítsanak. Apáink,
nagyapáink hittek abban, hogy véráldozatuk elhozza a várva várt
szebb jelent, amelyért annyi szenvedést vállaltak, s amiért, ha
kellett, életüket is adták. A mögöttünk hagyott keserves
negyedszázad azonban bebizonyította, hogy hiú ábránd, csalfa
hitszegés volt csupán a nagy „Nyugat” piedesztálra állítása, a
mesés szabad világ nagyobb rabtartó, mint kistestvére, mert
nemcsak a testet, a lelket is megölik, s kiüresedett biomasszaként
kezelik csupán a jobb sorsra érdemes emberiséget. Continued…
